A TV2 leleplezte a 2024-ben visszatérő Megasztár zsűrijét. Az ötfős csapatot Rúzsa Magdi, Marics Peti, Marsalkó Dávid, Molnár Ferenc Caramel és Papp Szabolcs alkotják majd. A közös munka hamarosan megkezdődik, hiszen indulnak a válogatók.
Az ítészek soraiban két korábbi győztes is helyet foglal, egyikük a harmadik széria győztese, Rúzsa Magdolna. A vajdasági énekesnő a TV2 Megasztár című tehetségkutató műsorának harmadik győzteseként vált ismertté, azóta pedig Máté Péter-díjas, dalszövegíró és dalszerző lett.
„Jövőre lesz húsz éve, hogy először megjelentem a Megasztárban és nagyon-nagyon izgalmas most úgy visszajönni, hogy rengeteg minden történt azóta. Most én segíthetek és kereshetem azt, akiben ott rejlik az a bizonyos „valami”. Sok mindent tudok, amit akkor még nem tudtam, amikor ott álltam a zsűri előtt, de talán pont azért, mert én is álltam ott, tudom, hogy ők mit éreznek, mit élnek át. Az a vágyam, hogy olyan tehetségeket találjunk, akik erre a pályára méltók és kell nekik ez a sorsfordító lehetőség.” – nyilatkozta Rúzsa Magdolna.
A Megasztár a kétezres évek eleji indulásakor ment nagyot: Tóth Vera, Tóth Gabi, Oláh Ibolya, Tolvai Reni, Radics Gigi, Király Viktor és a most zsűritag Caramel és Rúzsa Magdi is innen indította a karrierjét. Most 12 év után tér vissza ősszel a TV2 zenei tehetségkutató műsora. A hetedik évad válogatója március végén kezdődött el.
A Megasztár győztesének nyereménye 40 millió forint, valamint egy Los Angeles-i dalfelvétel és egy videóklip.