Két tűzeset is történt hajnalban Újvidéken, szándékos gyújtogatásra gyanakodnak

Két helyszínen is tűz ütött ki csütörtök hajnalban Újvidéken. Egy ismert étterem és egy nagy értékű személygépkocsi is kiégett. A hatóságok mindkét esetben szándékos gyújtogatásra gyanakodnak, de egyelőre nem tudni, hogy a történtek összefüggésben állnak-e egymással. Személyi sérülés nem történt.

November 5-én, hajnali négy óra körül tűz ütött ki az újvidéki Pátriárka Pavle sugárúton (Bulevar patrijarha Pavla) található Pikante étteremben. A 192.rs portál értesülései szerint egy ismeretlen személy gyúlékony anyagot tartalmazó palackot dobhatott az épületre, amelynek következtében tűz keletkezett.

A lángok jelentős anyagi kárt okoztak a vendéglátóhelyen. A tűz keletkezésének pontos körülményeit egyelőre vizsgálják, a szándékos gyújtogatás gyanúját hivatalosan még nem erősítették meg.

Szinte ugyanebben az időpontban Újvidék központjában, a Jovan Bošković utcában is tűz keletkezett. Ezúttal egy BMW 5-ös sorozatú személygépkocsi gyulladt ki, amely szintén súlyosan megrongálódott.

A rendőrség mindkét helyszínen helyszíni szemlét tart. A nyomozás során azt is vizsgálják, hogy a két, csaknem egy időben történt tűzeset között lehet-e összefüggés.

Az incidensekben senki sem sérült meg.

Forrás: 192.rs

Fotó: 192.rs

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT