Bohár Dániel szerint Délvidékre is megérkezett a „tiszás módszer”

Lehallgatás, manipuláció, hazudozás, megosztás – ezekkel a szavakkal írta le Bohár Dániel azt, amit szerinte most Vajdaságban is látni. A magyarországi véleményvezér a november 8-i Magyar Nemzeti Tanács-i választás előtt tett közzé bejegyzést. Bár konkrétan nem nevezte meg, mire gondol, a poszt időzítése alapján egyértelműnek tűnik, hogy a Szabad Magyar Szó által nyilvánosságra hozott, Fremond Árpádhoz köthető hangfelvételre utalt.

A Szabad Magyar Szó cikke szerint a felvételen Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke és Simon Ervin konzul hallható. A beszélgetés a magyarországi levélszavazás lebonyolításában segítő aktivistáknak tartott eligazításon készülhetett. Az állítólagos Fremond-hang többek között arról beszél, hogy az aktivisták ne álljanak szóba azokkal, akiket ellenségnek tartanak. Szó esik előre összeállított oktatóanyagokról és érvekről is, valamint arról, hogy a szavazók több mint 90 százaléka várhatóan a Fidesz–KDNP-re voksol.

Bohár bejegyzése a történteket a Tisza Párt magyarországi politikai módszereivel állítja párhuzamba. Magyar Péter politikai felemelkedésének egyik meghatározó pillanata szintén egy titokban rögzített hangfelvétel nyilvánosságra hozatala volt: 2024-ben ő tette közzé a volt feleségével, Varga Judittal folytatott beszélgetését. A felvétel azután hetekig a magyarországi politikai és sajtóviták középpontjában maradt.

Most hasonló mintázat rajzolódik ki Vajdaságban is: kampányhajrában előkerül egy hangfelvétel, majd az ügyet rövid idő alatt a politikai vita középpontjába emelik. Saját áttekintésünk szerint a Szabad Magyar Szó egy nap alatt öt cikkben foglalkozott a témával, a Délvidéki TISZA Sziget hivatalos Facebook-oldala kilenc, a Vajdasági Magyar Újrakezdés pedig négy bejegyzést tett közzé róla. Vagyis 24 óra alatt összesen 18 alkalommal jelent meg az ügy e három felületen.

Természetesen nem a mi dolgunk eldönteni, hány cikk vagy bejegyzés számít indokoltnak egy ilyen ügyben. A számok mégis szembetűnőek. Nehéz nem feltenni a kérdést: véletlen, hogy a hangfelvétel köré ilyen rövid idő alatt ekkora kommunikáció épült, miközben más, szintén kampányban nyilvánosságra került ügyek jóval kisebb figyelmet kaptak?

Ilyen volt Lázár Tibor esete is. Az Egyetemista lista jelöltjéről olyan videó került elő, amelyen egy éppen interjút készítő riporternek és operatőrnek mutatja fel a középső ujját. Erről mi is beszámoltunk, a Szabad Magyar Szó azonban áttekintésünk szerint egyetlen cikket sem közölt az esetről. Lázár azóta sem nyilatkozott róla, noha családtagjai közül többen is reagáltak a hírre. Válaszát továbbra is várjuk.

A szerkesztőségi figyelem különbsége azért is feltűnő, mert a Szabad Magyar Szó egyik ismert újságírójának Facebook-profilján a cikk írásakor is az egyetemistákra való szavazásra buzdító keret látható. Ilyen körülmények között nehéz nem feltenni a kérdést, mit jelent a gyakorlatban a „független és szabad” tájékoztatás.

Fremond Árpád a hangfelvétel nyilvánosságra kerülése után azt írta, hogy lejáratási kísérletnek tartja az ügyet, a felvétel eredetének és hitelességének vizsgálatával pedig a választás után foglalkozik. A Magyar Szó időközben megkereste Magyarország Szabadkai Főkonzulátusát is. A lapnak azt válaszolták, hogy a külügyminiszter elrendelte az ügy azonnali kivizsgálását, az eredményről pedig később tájékoztatást adnak.

Címlapképünk archív felvétel.

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT