Ingyenes képzési programot indított Temerin község Ifjúsági Irodája, amelynek célja, hogy segítse a fiatalokat a munkaerőpiacon való elhelyezkedésben és szakmai fejlődésük megtervezésében. A Karijerni servis Temerin (Temerini Karrierszolgálat) elnevezésű programban harminc, 15 és 30 év közötti fiatal vehet részt.
A kezdeményezés interaktív műhelyfoglalkozásokból és előadásokból áll, amelyek során a résztvevők gyakorlati ismereteket szerezhetnek az álláskeresésről és a munka világáról. Megtanulhatják, hogyan készítsenek megfelelő önéletrajzot és motivációs levelet, miként készüljenek fel egy állásinterjúra, valamint hogyan fejlesszék üzleti kommunikációs és előadói készségeiket.
A képzések egyik kiemelt témája a digitális írástudás és a mesterséges intelligencia felelősségteljes használata lesz. Emellett a fiatalok saját képességeik felismerésében, önbizalmuk erősítésében és szakmai céljaik meghatározásában is segítséget kapnak.
A programot Temerin község Ifjúsági Irodája valósítja meg, teljes egészében a szerbiai Idegenforgalmi és Ifjúsági Minisztérium támogatásával. A finanszírozást a helyi önkormányzatok 2026-os ifjúságpolitikai programjainak támogatására meghirdetett pályázaton biztosították.
A részvétel teljesen ingyenes, a képzésekre a Temerin község területén élő, 15 és 30 év közötti fiatalok jelentkezhetnek. A jelentkezéseket a rendelkezésre álló helyek betöltéséig fogadják a karijerniservis.kzmtemerin@gmail.com e-mail-címen.
A kezdeményezés célja, hogy a fiatalok olyan gyakorlati tudást sajátítsanak el, amelyet később a munkakeresésben és szakmai előmenetelük során is hasznosíthatnak.
Forrás: Vajdasági Rádió és Televízió (RTV)







