Ma délután megnyitják forgalom előtt a Majsai úti körforgalmat Szabadkán

Hivatalosan is megnyílik a Majsai úti körforgalom Szabadkán – jelentette be dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke szerdán, a Facebook-oldalára feltöltött videójában. A beruházás megvalósításához a VMSZ közbenjárásával 1,3 millió eurót biztosítottak a köztársasági költségvetésből.

Dr. Pásztor Bálint a helyszínen készült videóban hangsúlyozta, hogy a körforgalom megépítése fontos közlekedésbiztonsági fejlesztés Szabadka számára.

„A Vajdasági Magyar Szövetség az országos költségvetésből 1,3 millió eurót tudott megmozdítani annak érdekében, hogy ez a beruházás megvalósuljon”

– fogalmazott.

A pártelnök kiemelte, hogy az elmúlt években két olyan jelentős közlekedésbiztonsági beruházás valósult meg, amely a szabadkaiak régi álma volt. Ezek között említette az Y-elágazást, amelynek köszönhetően tehermentesült a Zágrábi utca, valamint a most elkészült Majsai úti körforgalmat.

„Örülök annak, hogy ilyen beruházásokat tudtunk tető alá hozni. Bízom abban, hogy a jövőben is erre lesz lehetőség, a Vajdasági Magyar Szövetség ezen lesz a jövőben is”

– jelentette ki dr. Pásztor Bálint.

A Majsai híd közelében, a Majsai út, a Jovan Mikić és a Jovan Cvijić utcák találkozásánál július végén kezdődtek meg a munkálatok. A 45 méter átmérőjű körforgalom Szabadka legnagyobb ilyen közlekedési csomópontja lett. A beruházás részeként gyalogos- és kerékpárutakat, átkelőhelyeket, valamint csapadékvíz-elvezető rendszert is kialakítottak.

A beruházó a Szerbiai Utak Közvállalat, a kivitelezést pedig a Vojput vállalat végezte. Az eredeti tervek szerint a munkálatok miatt november 7-éig maradhatott volna érvényben a teljes útlezárás, a körforgalmat azonban már korábban megnyitják a közlekedők előtt. A környező területeken a forgalom megindulását követően is folytatódhatnak a befejező munkálatok.

Forrás: dr. Pásztor Bálint Facebook-oldala
Fotó: subotica.com

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT