Befejeződött a csíksomlyói kegytemplom három évig tartó felújítása. A munkálatok során megújult az épület tetőszerkezete, két tornya és homlokzata, valamint restaurálták a feliratokat és a Szűzanya-szobrot is – számolt be róla a Hargita Népe.
A szakemberek hétfőn tesztelték a kegytemplom díszkivilágítását, az állványzatot pedig csütörtökön és pénteken bontják le.
Albert Leander ferences szerzetes, csíksomlyói házfőnök elmondta, hogy a 2024 őszén kezdődött felújítást három szakaszban végezték el. Először a templom déli részének tetőzetét újították fel, valamint kijavították a beázásokat és repedéseket. Tavaly a templomhajó feletti tetőszerkezetet cserélték ki, idén tavasszal pedig a tornyok és a homlokzat helyreállítása következett.
Az utolsó szakaszban újrafedték a tornyokat, kicserélték a toronykereszteket, kijavították a szerkezeti repedéseket, valamint restaurálták a homlokzati feliratokat és a Szűzanya-szobrot.
A munkálatokat az épület leromlott állapota tette szükségessé. A templomot legutóbb az 1940-es földrengést követően, 1941–1942-ben újították fel jelentősebben, az 1970-es években pedig kisebb javításokat végeztek rajta. Az évtizedek során a vakolat megrepedezett és mállani kezdett, a tornyok szerkezete pedig több helyen veszélyessé vált.
ADOMÁNYOKBÓL ÉS ÁLLAMI TÁMOGATÁSOKBÓL ÚJULT MEG A KEGYTEMPLOM
A felújítás költségeinek legnagyobb részét a hívek adományaiból fedezték. A munkálatokat emellett a román kulturális minisztérium, a csíkszeredai és a Hargita megyei önkormányzat, valamint a korábbi magyar kormány is támogatta. A magyar állam 500 millió forinttal járult hozzá a beruházáshoz.
TÖBB MINT NYOLCVANÉVES IDŐKAPSZULÁKAT TALÁLTAK
A felújítás során két időkapszulára is bukkantak a kegytemplom jobb oldali tornyának keresztje alatt, a toronygömbben. Az egyik egy 1940-ben keltezett, részben megrongálódott levelet tartalmazott, a másik pedig egy 1941. november 24-én készült dokumentumot, amely az akkori felújításról és a történelmi körülményekről számolt be.
Az iratokat restaurálták, majd másolataikat a ferences közösség új üzenetével együtt ismét időkapszulákban helyezték el.
A csíksomlyói kegytemplom és kolostor a magyarság egyik legjelentősebb zarándokhelye. A minden évben megrendezett pünkösdi búcsúra magyar hívek százezrei érkeznek a világ különböző részeiről.
Címlapképünk archív fotó, forrás: Csiksomlyói Szeretetközösség Facebook-oldala







