Egy olvasónktól kapott, az Informer TV adásából származó videófelvétel ékesen bizonyítja, hogy a szerbiai választási kampány hajrájában egyes jelöltek már a legelemibb közéleti normákat is figyelmen kívül hagyják.
A modern politikai kommunikáció alapvető axiómája, hogy a választási kampányok során a vizuális jelenlét és a szimbolikus üzenetek legalább annyira meghatározóak, mint a programon alapuló szakpolitikai viták. Amikor azonban egy jelölt a fizikai jelenlétét nem érdemi érvelésre, párbeszédre vagy politikai vitára használja, hanem nyers, konfrontatív és obszcén non-verbális kommunikációra – például a kameráknak felmutatott középső ujjra –, az a politikai kultúra olyan morális válságát jelzi, amely túlmutat az egyéni kihágás keretein.
A vasárnapi, október 25-i választások előtti utolsó napok feszültségét most egy olyan videó fokozza, amely az Egyetemista lista jelöltjét, Lázár Tibort komoly morális válságba sodorja. Az olvasónk által beküldött és az Informer TV adásából kivágott felvétel tanúsága szerint a lista 72. helyén szereplő jelölt – akinek a mindennapokban a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium képzőművészeti tagozatának tanáraként fiatalok nevelése és formálása lenne a hivatása – a kamerák és az éppen interjút adó személy előtt elhaladva hosszan, provokatívan a középső ujját mutatta. Ez az eset éles fénybe helyezi azt a feszültséget, amely a közéletbe igyekvő új szereplők utcai indulatai és a parlamenti képviselőség megkövetelt etikai szintje között feszül.
MILYEN PÉLDÁT MUTAT EGY LEENDŐ KÉPVISELŐ?
Ha ezt a helyzetet a maga valójában, közérthetően és mélyebb elemző igénnyel vizsgáljuk – különös tekintettel arra, hogy egy olyan személyről van szó, aki a belgrádi parlamentben a vajdasági magyar kisebbséget szeretné képviselni –, több súlyos kérdés tolakszik előre. Először is elkerülhetetlenül felvetődik a mintaadó szerep felelőssége: milyen példát mutat ezzel egy leendő törvényhozó a fiatalabb generációknak? Ha ugyanis egy közéletbe vágyó, képviselőségre aspiráló személynek a nyilvánosság előtt szabad trágár, utcai stílusban megnyilvánulnia, azzal azt a mérgező üzenetet közvetíti a ifjúság felé, hogy a feszültségek levezetésére, a konfliktusok kezelésére vagy a nemtetszés kifejezésére ez a rongyos stílus a normális és elfogadható út. Ezzel alapjaiban rendül meg az a hit, hogy a közéletben a kultúra és a józan ész kell, hogy uralkodjon.
Másodszor, érdemes elgondolkodni azon, hogy milyen külső képet fest ez az incidens magáról a vajdasági magyar közösségről. Egy olyan jelölt ugyanis, aki magyarként vállal szerepet a közéletben, soha nem csupán a saját nevében cselekszik; akaratlanul is a közösségének az arcává, egyfajta mozgó hirdetőtáblájává válik a többségi nemzet szemében. Egy ilyen nyers, kulturálatlan megnyilvánulás rendkívül káros sztereotípiákat erősíthet meg, hiszen azt a hamis látszatot kelti, mintha a vajdasági magyar képviselet is beérhetné ezzel a mélyen lealacsonyító színvonallal.
Végül pedig aggasztó kérdésként merül fel a jövő: vajon ha ez a személy teljes jogú mandátumot szerez, és bekerül a törvényhozás padjaiba, miként fog viselkedni egy feszült, vitákkal teli parlamenti szituációban? Ha egy kampányidőszak biztonságosnak tűnő terepén, kamerák előtt sem képes kordában tartani az elemi ösztöneit, akkor egy a magyar kisebbségi jogokat, oktatási vagy nyelvhasználati kérdéseket érintő, sorsfordító vitában vajon szintén az érvek hiányát kompenzáló középső ujját fogja-e felmutatni a politikai ellenfeleinek?
NEMZETKÖZI PÁRHUZAM: VAN, AHOL EZ A TETT AZONNALI TÁVOZÁST VON MAGA UTÁN
A politikai kultúra nemzetközi összehasonlításában érdemes megvizsgálni, hogyan reagálnak a hasonló kihágásokra a fejlettebb demokráciákban. Az Egyesült Államokban a közelmúltban történt egy hasonló eset: Kathryn Harrington, Washington megye tanácsának elnöke egy hivatalos munkaülés során mutatta fel a középső ujját egy kollégájának.
Az ottani politikai és morális közegben a felháborodás olyan elemi erővel csapódott le, hogy Harrington – felismerve a tisztségével járó méltóság csorbulását és a közbizalom elvesztését – napokon belül benyújtotta a lemondását. Ez a precedens jól mutatja, hogy a demokratikus intézményekben a közszereplők részéről elkövetett obszcén gesztusoknak elvileg azonnali közösségi és intézményes következményekkel kellene járniuk.
MIT ÜZEN A JÖVŐNEK A KÖZÉPSŐ UJJ?
Összegzésként elmondható, hogy míg a kampányidőszak feszültségeket szülhet, a politikai elitbe vágyó egyéneknek fel kellene fogniuk: a hatalom nem a gátlástalanság, hanem a felelősség gyakorlásának a terepe. Különösen igaz ez akkor, ha a botrány főszereplője a mindennapokban tanárként is helyt kellene álljon a fiatalok előtt.
Éppen ezért rendkívül elgondolkodtató, hogy egy olyan ember, akinek a hivatása a jövő generációjának formálása, nevelése és erkölcsi érzékenységének fejlesztése, a nyilvánosság előtt egy ilyen primitív és agresszív utcai stílussal írja le saját magát. Az olvasónk által beküldött videóban látható jelenetek nemcsak Lázár Tibor jelölti alkalmasságát kérdőjelezik meg véglegesen, hanem komoly intő jelek is a választók számára arról, hogy milyen morális válságot és stílust honosítanának meg a parlament falai között. Ha egy tanár a kamerák előtt a középső ujjával üzen, ne lepődjünk meg, ha holnap a törvényhozásban is ez lesz a válasz a kulturált érvelésre.
G.j.
