Elképesztő sebességgel, óránként 245 kilométerrel száguldott egy autós Szerbiában, a Lajkovac és Valjevo közötti gyorsforgalmi úton, ahol mindössze 100 kilométer/óra a megengedett legnagyobb sebesség.
A szerb belügyminisztérium tájékoztatása szerint a sofőrt a közlekedési rendőrség civil rendőrautóval, úgynevezett elfogójárművel állította meg. Az autós 145 kilométer/órával lépte túl a sebességhatárt.
A járművezetőt azonnal kizárták a forgalomból, és agresszív vezetés miatt szabálysértési eljárást indítottak ellene.
Ivica Dačić belügyminiszter az esettel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy az ilyen felelőtlen vezetés nemcsak a sofőr, hanem a közlekedés többi résztvevőjének életét is veszélyezteti.
Fotó: Illusztráció







