Van az a mondás, hogy az utánzás a hízelgés egyik legőszintébb formája. Hogy ebben az esetben valóban utánzásról, inspirációról vagy egyszerű egybeesésről van-e szó, azt döntse el mindenki maga.
Yugovich Róbert politikai aktivista, az elmúlt hónapokban rendszeresen és keményen bírálta saját Facebook-oldalán a Vajdasági Magyar Szövetséget és annak politikáját. Írásaiban a VMSZ-szel szembeni politikai alternatíváról, a párt felelősségéről és a vajdasági magyar közélet állapotáról is markáns véleményt fogalmazott meg.
Most azonban egy érdekes párhuzamra lehetünk figyelmesek.
Pásztor Bálint szeptember 24-én jelentette be Az én Vajdaságom című fotópályázatot. Az ötlet közvetlen előzménye az volt, hogy a kampányban mesterséges intelligenciával előállított, megtévesztő képek jelentek meg. A kezdeményezés célja ezzel szemben az volt, hogy valódi embereken, utcákon, tájakon és pillanatokon keresztül mutassák be Vajdaságot. A pályázatra telefonnal és fényképezőgéppel készült felvételeket egyaránt vártak, a képek pedig közönségszavazásra kerülnek.
Hat nappal később, szeptember 30-án megjelent Yugovich Róbert pályázata is.
A címe: Vajdaság a mi szemünkkel.
A két kezdeményezést egymás mellé téve több hasonlóság is feltűnik.
Pásztor arra kérik a résztvevőket, hogy mutassák meg Vajdaságot azok szemén keresztül, akik itt élnek.
Yugovich felhívásában az szerepel: mutasd meg Vajdaságot úgy, ahogyan te látod.
Az egyik pályázat Vajdaság tájait, épületeit, embereit, hétköznapi és különleges pillanatait várja.
A másik felhívás példái között egy utca, egy táj, egy régi ház, egy falusi pillanat, egy arc, egy hangulat vagy egy emlék szerepel.
Az egyiknél nem feltétel a profi fotós múlt, és telefonnal vagy fényképezőgéppel készült felvételekkel egyaránt lehet nevezni.
A másiknál szintén nem kell profi fotósnak lenni, és mobiltelefonnal vagy fényképezőgéppel készült képeket is elfogadnak.
Az egyik internetes címe: azenvajdasagom.com
A másiké: mivajdasagunk.com
Az első pályázat eredményéről a közönség dönt, míg a másodiknál a közönségszavazás ötven százalékban számít, a másik ötven százalékról zsűri határoz.
Természetesen fotópályázatot bárki szervezhet. Vajdaságot bárki lefényképezheti, és önmagában sem a tájak, az utcák és a régi házak megjelenése, sem a mobiltelefonos nevezés lehetősége nem tekinthető különleges vagy kizárólagos ötletnek.
Ebben az esetben azonban nem csupán egyetlen közös elemről van szó.
A két pályázat között mindössze hat nap telt el, miközben a címadásban, az alapgondolatban, a témamegjelölésben, a nevezési feltételekben, a közönség bevonásában és még a honlap elnevezésében is több párhuzam figyelhető meg.
Az én Vajdaságom.
A mi Vajdaságunk.
Hogy mindez véletlen egybeesés, hasonló gondolkodás vagy egy korábbi kezdeményezésből merített inspiráció eredménye, azt kívülről nehéz biztosan megállapítani.
A helyzetet mindenesetre érdekessé teszi, hogy Yugovich Róbert az elmúlt időszakban rendszeresen kívülről figyelte és bírálta a VMSZ politikáját, most pedig egy olyan kezdeményezéssel jelentkezett, amely több ponton is emlékeztet a néhány nappal korábban meghirdetett fotópályázatra.
Az én Vajdaságom eközben a szervezők közlése szerint már több mint száz beküldött fotónál és több mint ötven pályázónál jár, vagyis a kezdeményezés rövid idő alatt jelentős érdeklődést váltott ki.
Ha politikai szempontból nézzük, Pásztor Bálint kezdeményezése bizonyos értelemben már ezzel is elérhette a célját. Az én Vajdaságom pályázat ugyanis éppen arra próbált válaszolni, hogy a mesterséges intelligenciával előállított, lejárató tartalmak helyett a valódi vajdasági értékek, emberek, tájak és közösségek kerüljenek előtérbe.
Ebben a megközelítésben különösen érdekes, hogy egy, a VMSZ-t és Pásztor Bálintot korábban rendszeresen bíráló közéleti szereplő is egy hasonló, Vajdaság értékeinek bemutatására és megőrzésére épülő kezdeményezéssel jelentkezett. Ha innen nézzük, a vita legalább részben már nem arról szól, ki milyen mesterségesen előállított képpel próbálja támadni a másikat, hanem arról, ki hogyan mutatná meg a valódi Vajdaságot.
Hogy mindez véletlen egybeesés, inspiráció vagy tudatos átvétel eredménye, azt kívülről nehéz biztosan megállapítani. Egy dolog azonban látszik: a hangsúly ezúttal már nem mesterségesen előállított, lejárató képeken, hanem Vajdaság valódi arcának bemutatásán van.
Ha ez volt Az én Vajdaságom egyik legfontosabb üzenete, akkor ebből a szempontból a kezdeményezés már most elért valamit.
És hogy miért Yugovich Róbert múzsája Pásztor Bálint?
Mert úgy tűnik, az éles politikai kritika sem zárja ki az inspirációt.
g.j.
