Átadta jelöltlistáját a Magyar Összefogás a nemzeti tanácsi választásokra

Átadta jelöltlistáját a Magyar Összefogás a november 8-ára kiírt nemzeti tanácsi választásokra pénteken Belgrádban. A 35 fős listán 31 új jelölt szerepel, többségük független értelmiségi – közölte Fremond Árpád listavezető a Köztársasági Választási Bizottságban.

A Magyar Összefogás a szükséges 1073 támogatói aláírás helyett 7166-ot gyűjtött össze egyetlen nap alatt. Fremond Árpád szerint ez azt mutatja, hogy a vajdasági magyar közösség „a széthúzás helyett az összefogást választja”.

A listavezető közölte: a 35 jelölt közül 31-en újonnan kerültek fel a listára. Mint mondta, olyan személyekről van szó, akik Vajdaság-szerte már bizonyítottak saját területükön, és az elmúlt időszakban a közösségért dolgoztak.

A jelöltlistán 18 férfi és 17 nő szerepel, az átlagéletkor 41 év – közölte a Magyar Szó. Fremond Árpád tájékoztatása szerint 18 jelölt független értelmiségi, 17-en pedig a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) tagjai. Utóbbiak közül senki sem tölt be parlamenti vagy tartományi szintű politikai tisztséget.

A listavezető kitért arra is, hogy az október 25-i országos választások és a november 8-i nemzeti tanácsi választások közelsége miatt a két kampány részben egybeolvad. Közlése szerint a nemzeti tanácsi kampány október 26-a után erősödik fel, és november 6-áig tart majd intenzívebben.

Fremond Árpád azt mondta, a Magyar Összefogás kampányában más listák és politikai ellenfelek bírálata helyett saját programjának bemutatására összpontosít. Hozzátette, üdvözölné, ha a választók több lista közül választhatnának. Felidézte, hogy négy évvel korábban több mint kétezer érvénytelen szavazatot adtak le.

A részvétellel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy a cél a lehető legmagasabb választói aktivitás elérése, mert szerinte ez biztosítja az eredmények széles körű legitimitását. Emlékeztetett arra, hogy az előző nemzeti tanácsi választáson – egyetlen induló lista mellett – közel 40 százalékos volt a részvétel.

Fremond Árpád szerint a novemberi választás eredménye azt is meghatározza majd, hogy a következő időszakban kik képviselik a vajdasági magyar közösséget a belgrádi és a budapesti kormánnyal folytatott együttműködésben.

Címlapkép: Dr. Pásztor Bálint/Facebook

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT