Robbanás rázta meg szerda hajnalban Belgrád Zvezdara városrészét, miután egyelőre ismeretlen személy robbanószerkezetet dobott egy családi házra. Személyi sérülés nem történt, az anyagi kár azonban jelentős.
A detonáció szeptember 23-án, a kora reggeli órákban történt. A Telegraf értesülései szerint a támadás célpontja egy családi ház volt. A robbanás következtében két gépkocsi is megrongálódott: az egyik az udvarban, a másik az épület előtt parkolt.
A rendőrség a bejelentést követően nagy erőkkel vonult a helyszínre, és lezárta a környék egy részét. A helyszínelők és a kriminalisztikai szakemberek megkezdték a nyomok és egyéb bizonyítékok összegyűjtését.
A nyomozók a ház, valamint a környező épületek biztonsági kameráinak felvételeit is vizsgálják. Nem hivatalos információk szerint a kamerák rögzíthették magát a támadást és az elkövetőt is. A rendőrség ezek segítségével próbálja rekonstruálni, merre érkezett, illetve milyen útvonalon hagyta el a helyszínt a gyanúsított.
A hatóságok a ház és a megrongálódott járművek tulajdonosaival is beszélnek, egyebek mellett azt vizsgálva, kaptak-e korábban fenyegetéseket, illetve lehetett-e olyan konfliktusuk, amely összefüggésbe hozható a támadással.
Az elkövetőt egyelőre nem azonosították, a rendőrség továbbra is keresi. A környéken rendőrjárőrök teljesítenek szolgálatot, a nyomozás folyamatban van.
Forrás: 192.rs







