Új árfeltüntetési szabályok lépnek életbe október 1-jétől Horvátországban, a kereskedőknek és a szolgáltatóknak az aktuális ár mellett egy korábbi referenciaárat is fel kell tüntetniük.
Az úgynevezett árhorgonyzás célja, hogy a vásárlók könnyebben nyomon követhessék a termékek és szolgáltatások árának változását – tájékoztat a Croatia Week.
Az új kötelezettség nem azonos az akciós termékekre már jelenleg is érvényes szabállyal, amely szerint fel kell tüntetni az árcsökkentést megelőző 30 nap legalacsonyabb árát. A két előírást a kereskedőknek egymástól függetlenül kell alkalmazniuk.
A szabályozás nemcsak a kiskereskedelmi üzleteket érinti, hanem a szolgáltatókra is kiterjed, így egyebek mellett az éttermeknek és a fodrászatoknak is alkalmazkodniuk kell az új előírásokhoz. A vállalkozásoknak ennek megfelelően módosítaniuk kell árfeltüntetési rendszereiket, címkéiket, weboldalaikat és más kereskedelmi felületeiket.
A Horvát Munkaadói Szövetség (HUP) szerint az új rendszer jelentős adminisztratív és technikai terhet jelenthet, különösen a mikro- és kisvállalkozások számára. A szervezet ezért KKV-teszt elvégzését szorgalmazza annak felmérésére, hogy az új követelményekkel járó költségek és adminisztratív terhek arányosak-e a kisebb vállalkozások lehetőségeivel.
A munkaadói szövetség emellett egyértelmű útmutatást és megfelelő felkészülési időt sürget az új szabályok alkalmazásához.
Az intézkedés célja az árak átláthatóságának növelése, valamint annak megkönnyítése, hogy a fogyasztók nyomon követhessék az árváltozásokat Horvátországban.
Címlapképünk illusztráció, forrás: Pexels







