Nyolcvannégy éves korában meghalt Ratko Mladić, a boszniai szerb hadsereg egykori parancsnoka, akit népirtásért, emberiesség elleni bűncselekményekért és háborús bűnökért jogerősen életfogytiglani szabadságvesztésre ítéltek. Büntetését az ENSZ hágai fogvatartási egységében töltötte.
Mladić haláláról több szerbiai médium mellett a Reuters és a Spiegel is beszámolt.
Egészségi állapota az elmúlt időszakban jelentősen megromlott. Családja szerint több agyi érkatasztrófán esett át, és a közelmúltban újabb stroke-ot kaphatott. Hozzátartozói ezért azt kérték, hogy engedélyezzék szerbiai gyógykezelését, illetve élete utolsó időszakát családja közelében tölthesse. A hágai mechanizmus azonban elutasította a kérelmet.
Ratko Mladić 1992 és 1995 között a Boszniai Szerb Köztársaság hadserege vezérkarának parancsnoka volt. A hágai törvényszék egyebek mellett az 1995-ös srebrenicai népirtásban, több mint nyolcezer bosnyák férfi és fiú meggyilkolásában, valamint Szarajevó éveken át tartó ostromához kapcsolódó bűncselekményekben állapította meg felelősségét.
A hágai törvényszék 1995 júliusában emelt vádat ellene, egy évvel később pedig nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki. Közel tizenhat évig bujkált, mígnem 2011. május 26-án elfogták a Nagybecskerekhez közeli Lázárföldön.
Első fokon 2017 novemberében ítélték életfogytiglani szabadságvesztésre. A fellebbviteli tanács 2021. június 8-án helybenhagyta az ítéletet, így Mladić élete végéig Hágában maradt.
Fotó: EPA-EFE-Jerry-Lampen







