Ma kezdődnek az egyeztetések a jövő évi szerbiai minimálbérről

Ma kezdődnek a tárgyalások a 2027-es szerbiai minimálbér összegéről. Az egyeztetésen a szerb kormány, a reprezentatív szakszervezetek és a Szerbiai Munkáltatók Uniója képviselőiből álló munkacsoport vesz részt – erősítették meg a Tanjugnak.

A találkozón a felek ismertetik saját elemzéseiket és javaslataikat. A munkáltatók képviselői szerint elsősorban a Pénzügyminisztérium elképzeléseire várnak, konkrét összeget ugyanis egyelőre egyik fél sem nevezett meg.

A szakszervezetek kétszámjegyű minimálbér-emelést sürgetnek. Dragan Todorović, a Szerbiai Önálló Szakszervezetek Szövetségének képviselője és a tárgyalódelegáció tagja szerint a gazdasági mutatók alapján rendelkezésre állnak az ehhez szükséges források. A szakszervezet pontos követelését azonban csak a kormány tervének megismerése után határozza meg.

Todorović szerint kétszámjegyű emelésre lenne szükség ahhoz, hogy 2027-ben az átlagkereset elérje az 1400, a minimálbér pedig a 640 eurót. A szakszervezet azt is követeli, hogy ne kizárólag a legalacsonyabb bérek, hanem a teljes közszféra fizetései emelkedjenek. Álláspontjuk szerint valamennyi keresetet legalább a minimálbér növekedésével azonos arányban kellene emelni, hogy ne csökkenjenek tovább a bérek közötti különbségek.

Siniša Mali pénzügyminiszter augusztus elején közölte, hogy a szerbiai minimálbér jelenleg 65 554 dinár, vagyis megközelítőleg 551 euró. Állítása szerint az országban most először fordult elő, hogy a legalacsonyabb munkabér fedezi a minimális fogyasztói kosár értékét.

A címlapkép illusztráció, forrás: Shutterstock

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT