Már megvan a Budapest–Belgrád gyorsvasút lehetséges indulási dátuma

A Budapest–Belgrád gyorsvasút utasforgalma csak akkor indulhat el, ha valamennyi biztonsági feltétel teljesül – jelentette ki Milan Vujanić nyugalmazott közlekedési mérnök, a Belgrádi Egyetem Közlekedési Karának egykori professzora. Hozzátette: ha a még fennálló műszaki hiányosságokat sikerül elhárítani, az egy-két hónapos határidő reális lehet.

A szakember arra reagált, hogy Magyar Péter magyar miniszterelnök korábban úgy nyilatkozott: a Budapest és Belgrád közötti vasúti személyszállítás legfeljebb egy-két hónapon belül megindulhat.

Vujanić szerint azonban semmilyen politikai bejelentés nem írhatja felül a biztonsági követelményeket. Emlékeztetett arra is, hogy a korábbi szerbiai infrastrukturális balesetek, köztük az újvidéki vasútállomás előtetőjének tragédiája, fokozott óvatosságra kötelezik a döntéshozókat.

Úgy véli, egyetlen létesítményt sem szabad forgalomba helyezni addig, amíg az maradéktalanul nem felel meg valamennyi előírásnak, és nem kapja meg a szükséges biztonsági tanúsítványokat.

SZOFTVERHIBÁKAT TALÁLTAK A MAGYAR SZAKEMBEREK

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter a Trend FM-nek adott interjújában arról beszélt, hogy a vasútvonal vonatbefolyásoló rendszerének telepítése már megtörtént, a MÁV szakemberei azonban a tesztelés során szoftverhibákat találtak.

A hibák kijavításán jelenleg a rendszer kínai szállítója dolgozik. Amennyiben a javításokat határidőre elvégzik, augusztus első felében megkezdődhetnek az utasok nélkül végzett, úgynevezett sötétüzemi próbák.

Ezek során azt vizsgálják majd, hogy a vasúti infrastruktúra, a vonatbefolyásoló rendszer, valamint a jelző- és biztosítóberendezések megfelelően és egymással összehangoltan működnek-e.

Ha a próbák során nem merül fel újabb probléma, a Budapest és Belgrád közötti személyforgalom akár szeptemberben is elindulhat. Vitézy Dávid ugyanakkor hangsúlyozta: további műszaki hibák esetén a határidő csúszni fog, a vasútbiztonsági előírásokból ugyanis nem engednek.

A JELZŐRENDSZEREK ÖSSZEHANGOLÁSA MÉG HÁTRAVAN

Vujanić szerint megfelelő politikai szándék, elegendő szakember, gépesítés és pénzügyi forrás mellett a hátralévő munkálatok akár két hónapon belül is befejezhetők. A forgalom megindításának ugyanakkor elengedhetetlen feltétele a biztonsági megfelelőség hivatalos igazolása.

A magyar kormány tájékoztatása szerint Vitézy Dávid a következő napokban Szerbiába látogat, ahol a két ország vasúti jelző- és biztosítóberendezéseinek összehangolásáról tárgyal majd.

A magyarországi szakaszon a teherszállítás már február végén megindult, a személyforgalom elindításához azonban még további műszaki és biztonsági feltételek teljesítése szükséges.

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT