A friss magyar bajnok és a TSC is pályára lép Dunaszerdahelyen

Június utolsó hétvégéjén nemzetközi labdarúgó-tornának ad otthont a dunaszerdahelyi MOL Aréna: június 27-én és 28-án rendezik meg a Duna-kupa első kiírását, amelyen négy klub vesz részt. A mezőnyben ott lesz a házigazda DAC 1904, a TSC Topolya, az FK Csíkszereda, valamint a friss magyar bajnok ETO FC Győr is.

A torna az új idényre való felkészülés részeként szolgál, a találkozók játékideje pedig 2×30 perc lesz. Szombaton az elődöntőket rendezik meg, vasárnap pedig a helyosztó mérkőzések következnek. A programot külön érdekességként a DAC és az ETO öregfiúinak mérkőzése is színesíti.

A vajdasági szurkolók számára különösen érdekes lehet a torna, hiszen a TSC Topolya már az elődöntőben pályára lép a házigazda DAC ellen. Ez az egyetlen párosítás, amely biztosan ismert a TSC számára, hiszen vasárnap már az eredmények függvényében vagy a döntőben, vagy a bronzmérkőzésen folytatja a szereplést.

A másik ágon az ETO FC Győr és az FK Csíkszereda találkozik egymással. A győriek friss magyar bajnokként érkeznek Dunaszerdahelyre, míg az erdélyi magyar kötődésű Csíkszereda szintén komoly érdeklődésre tarthat számot a régió futballkedvelői körében.

A tartós kánikula miatt a szervezők módosították a hétvégi programot, így a mérkőzések az eredetileg tervezettnél későbbi időpontokban kezdődnek.

A Duna-kupa programja

Június 27., szombat:

17:30 ETO FC Győr – FK Csíkszereda
19:00 DAC 1904 öregfiúk – ETO FC Győr öregfiúk
20:45 DAC 1904 – TSC Topolya

Június 28., vasárnap:

17:30 Bronzmérkőzés
20:00 Döntő

A belépés a mérkőzésekre ingyenes, így a MOL Aréna június utolsó hétvégéjén igazi futballünnep helyszíne lesz.

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT