Hamis diplomákat és bizonyítványokat gyártó csoport tagjait vették őrizetbe Szerbiában

Négy embert vettek őrizetbe hamis bizonyítványok és diplomák készítése miatt Szerbiában – számolt be róla a Blic

A gyanú szerint a bűnszervezet vezetője egy újvidéki illetőségű középiskola felelős vezetője volt, aki három társával együtt 2025 októbere és 2026 júniusa között illegális nyomdát működtetett Belgrád területén. A hatóságok szerint a csoport több mint 120 hamis dokumentumot készített, köztük középiskolai bizonyítványokat, diplomákat, vizsgaigazolásokat és mesterdiplomákat.

A nyomozás adatai alapján a hamis iratokat azzal a céllal állították elő, hogy a megrendelők azokat valódi, jogszerűen megszerzett okmányokként használják fel. A hatóságok becslése szerint a gyanúsítottak mintegy 20 millió dinárnyi jogtalan haszonra tettek szert.

A Belgrádban és Novi Pazarban végrehajtott házkutatások során a rendőrök több tucat hamis dokumentumot, bélyegzőlenyomatokat, mobiltelefonokat, valamint a dokumentumok előállítására szolgáló nyomdai berendezéseket foglaltak le. Emellett 44 550 euró készpénzt is találtak.

A négy gyanúsított ellen bűnszervezetben elkövetett okirat-hamisítás és más kapcsolódó bűncselekmények miatt indult eljárás.

Címlapkép: mup.gov.rs

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT