Minden évben több millió embernél diagnosztizálnak világszerte terápiarezisztens depressziót. A kutatók emiatt évek óta tesztelnek egy olyan kísérleti megoldást, amelynek részeként „pacemakert” helyeznek a páciensek agyába, így szabályozva az agy különböző területeinek működését. Miután a készüléket beültetik az agyba, az nagyfrekvenciás elektromos impulzusokat küld, általában anélkül, hogy a beteg érezné a stimulációt – írja a Science Alert.
2021-ben, az egyik első ilyen agyi pacemakerrel kezelt beteg azt mondta, hogy a műtéti beavatkozás után depressziós tünetei hirtelen eltűntek. „Nem voltam biztos benne, hogy tartós lesz, de mégis annak bizonyult” – jelentette akkoriban. Ez és sok egyéb pozitív tapasztalat nemrégiben arra késztette a Mount Sinai Egyetem Icahn Orvostudományi Karának idegtudósait, hogy három majom agyán keresztül bemutassák, milyen tartós hatásokat válthat ki ez a megoldás.
A Nature Neuroscience folyóiratban megjelent kutatás szerint a pacemaker átalakítja a depresszióban részt vevő kulcsfontosságú agyterületeket.
Mire jutottak a kutatók?
Peter Rudebeck idegtudós szerint az eredményekben az a legizgalmasabb, hogy megváltoztatják a mély agyi stimulációról alkotott képüket.
Most először látjuk azt, hogy a mély agyi stimuláció nem csupán rövid távon változtatja meg az agy elektromos aktivitását, hanem valójában átalakíthatja a fehérállomány szerkezetét, lényegében átprogramozva a depresszióval összefüggő agyi áramköröket
– jelentette ki a szakértő.
Ez azért jelentős megfigyelés, mert a depresszióban szenvedő betegeknél jellemzően az agy fehérállományának pusztulása figyelhető meg. Ugyan az egyelőre nem világos, hogy a depresszió és a fehérállomány közötti összefüggésnek van-e köze a viselkedési tünetekhez, a kapcsolat rendre megjelenik minden tanulmányban.
A majmok esetében a Mount Sinai Egyetem kutatói azt találták, hogy a mély agyi stimuláció fokozza az agysejtek mielinizációját azokban az agyterületeken, amelyek a hangulatszabályozásban vesznek részt. Az adatok azt mutatják, hogy a fehérállomány átalakulása, valamint a több agyi hálózatban bekövetkező szelektív változások hozzájárulhatnak a mély agyi stimuláció terápiás hatékonyságához.
Az, hogy a mély agyi stimuláció képes-e hasonló fehérállomány-változásokat kiváltani az emberi agyban, az még várat magára. De ezek a jelek egy, az emberre sok szempontból hasonlító főemlősnél sokatmondóak.
Ez a megoldás már csak azért is kecsegtetően hangzik, mert a közelmúltig az elektrokonvulzív terápia volt az egyetlen elérhető alternatíva a súlyos depressziós betegek részére, amely az agy elektromos stimulálását jelenti, kontrollált rohamokat kiváltva. Ennek azonban megvoltak a maga kockázatai és negatív mellékhatásai: mint például a hányinger, a fejfájás, a fáradtság, a zavartság és az átmeneti memóriavesztés. Ez tehát, ha az emberi tesztek is meggyőző eredményeket mutatnak, a kutatók szerint hozzájárulhat ahhoz, hogy új terápiákat fejlesszenek ki.
