Új nagysebességű vasútvonal épülhet Szerbia és Görögország között

Észak-Macedónia 2031-ig gyorsvasúti összeköttetést építene ki a szerb és a görög határ között – jelentette be Aleksandar Nikoloski északmacedón miniszterelnök-helyettes. A tervek szerint a kétvágányú vasútvonal része lesz annak a nemzetközi gyorsvasúti folyosónak, amely Szerbiát és Görögországot köti össze.

Nikoloski közölte: az eredetileg kitűzött 2031-es határidő továbbra is érvényben van, és addigra elkészülhet a gyorsvasút Észak-Macedónián áthaladó szakasza. A beruházás teljes költsége megközelítheti a kétmilliárd eurót, miközben az építés kilométerenkénti ára várhatóan tízmillió euró alatt marad – számolt be róla a biznis.rs.

A miniszterelnök-helyettes szerint az új nyomvonal nem a jelenlegi vasútvonalat követi majd, hanem annál egyenesebb és rövidebb lesz. Míg a mostani szerb–görög határ közötti vasúti szakasz 235 kilométer hosszú, az új pálya várhatóan 200 kilométernél rövidebb lesz.

A projekt előkészítése tavaly ősszel kezdődött meg, idén pedig a tervezési és kutatási munkálatok zajlanak. Ezek közé tartoznak a geotechnikai vizsgálatok, a környezeti hatástanulmányok, a lakókörnyezetre gyakorolt hatások elemzése, valamint a régészeti feltárások is.

Nikoloski elmondta, hogy a projekt kidolgozásában nemzetközi szakértői csapatok és brit ajánlással kiválasztott vezető vállalatok vesznek részt. A szakemberek összesen kilenc lehetséges nyomvonalat vizsgáltak meg, amelyek közül egyet választottak ki a legkedvezőbb megoldásként.

A miniszterelnök-helyettes arra is kitért, hogy Görögországban már működik a gyorsvasút Athén és Szaloniki között, jelenleg pedig a Szaloniki és az északmacedón határ közötti szakaszra írnak ki tendert. Szerbia oldalán már üzemel a Belgrád és Budapest közötti gyorsvasút, emellett folyamatban van a Belgrád és Niš közötti pálya építése, valamint forrásokat keresnek a Niš és Szkopje közötti összeköttetés fejlesztésére is.

Címlapképünk illusztráció. Forrás: Unsplash

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT