Szerbia és Azerbajdzsán közösen építene gázerőművet Niš közelében

Aleksandar Vučić vasárnap Azerbajdzsánban, Bakuban tárgyalt Ilham Aliyev államfővel. A szerb elnök szerint hasznos és eredményes egyeztetések zajlottak a két ország együttműködésének további bővítéséről. A találkozó egyik legfontosabb eredménye, hogy Szerbia és Azerbajdzsán 2027-ben közösen kezdheti meg egy 500 megawattos gázerőmű építését Niš közelében, amely várhatóan 2030-ra készülhet el – számolt be a PannonRTV a Tanjug alapján.

Vučić emellett arra biztatta az azerbajdzsáni vállalatokat, hogy fektessenek be Szerbiában, hangsúlyozva az ország gazdasági és politikai stabilitását. Kiemelte azt is, hogy Szerbia államadóssága az európai uniós átlag alatt van.

A szerb államfő szerint a szerb–azeri együttműködés az energetikán túl más gazdasági területekre is kiterjedhet a jövőben.

„Arról tárgyaltunk, hogy hamarosan lezárjuk és aláírjuk a megállapodást a Niš közelében épülő gázerőműről. Ez egy hatalmas beruházás lesz, a kapacitása körülbelül 500 MW lesz. Megállapodtunk arról is, hogyan és milyen módon használjuk fel a gázt, valamint mik lesznek az ellátási források. Ez egy óriási potenciált jelent, és egy jelentős új kapacitást a villamosenergia-iparunk számára” – mondta Aleksandar Vučić.

A projekt a szerb energiaellátás szempontjából is jelentős lehet, mivel a tervezett erőmű új kapacitásokat biztosíthat az ország villamosenergia-rendszerében, miközben tovább erősítheti Szerbia és Azerbajdzsán stratégiai együttműködését az energetikai szektorban.

Címlapképünk illusztráció, forrás: rwe.com

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT