Megszakított felszállás közben letért a futópályáról a Croatia Airlines egyik szinte új Airbus A220-300-as típusú repülőgépe a spliti repülőtéren, személyi sérülés nem történt – számolt be róla az AIRportal.hu.
A 9A-CAN lajstromjelű repülőgép a Split és Frankfurt között közlekedő OU 412-es járatot teljesítette volna szombaton délután. A tavaly júniusban forgalomba állított Airbus A220-300-as felszállását a személyzet mintegy 131 csomós, vagyis körülbelül 240 kilométer/órás sebességnél szakította meg.
A Flightradar24 adatai szerint a gép a fékezés során balra letért a futópálya középvonaláról. A beszámolók alapján a repülőgép több száz métert tett meg úgy, hogy bal oldali főfutója és az orrfutó kerekei már a füves területen haladtak, miközben a bal oldali hajtómű egy jelzőtáblának is nekiütközött, ami károkat okozott a hajtómű burkolatán.
A repülőgépet végül még a kifutópálya vége előtt sikerült megállítani, azonban részben lesodródott a szilárd burkolatról. A bal oldali futóművek a füves részen álltak meg, míg a jobb oldali főfutó a betonon maradt.
A Croatia Airlines közlése szerint a fedélzeten 130 utas és ötfős személyzet tartózkodott, mindenki sértetlenül hagyta el a repülőgépet. Az utasokat visszaszállították a terminálba, ahol segítséget kaptak az utazásuk folytatásához.
A légitársaság hangsúlyozta, hogy a pilóták az előírt biztonsági protokoll szerint jártak el. Az incidens pontos okát egyelőre vizsgálják, az ügyben a horvát légiközlekedési balesetvizsgáló szervezet és a polgári repülési hatóság is eljárást indított.
A repülőgép eltávolításáig fennakadások voltak a spliti repülőtér forgalmában: több járat késett, míg néhány érkező gépet más repülőterekre irányítottak át. A forgalom délután 4 óra körül állt helyre.
BREAKING: Croatia Airlines Airbus A220-300 veers off runway during aborted take-off at Split Airport, ends on grass after hitting marker board and runway edge lights. All passengers & crew safe, no injuries. pic.twitter.com/l4w35sUmAs
— Inside the conflict (@InsidConflict) May 16, 2026







