A szabadkai Ivan Sarić Műszaki Iskola hamarosan a szerbiai duális képzés egyik legmodernebb tréningközpontjának ad otthont – számolt be a Dnevnik.
A központ létrehozását Stevan Bakić polgármester kiemelt jelentőségű fejlesztésnek nevezte, hangsúlyozva: Szabadka az elsők között ismerte fel a duális oktatás szerepét. Mint mondta, a helyi szakképző intézmények és a gazdasági szereplők együttműködésének köszönhetően számos fiatal már tanulmányai során gyakorlati tapasztalatot szerez, ami elősegíti elhelyezkedésüket.
A projekt részleteit ismertetve a polgármester közölte: az új központban a tanulók korszerű környezetben sajátíthatják el a szakmai ismereteket, ahol az elméleti tudás közvetlenül gyakorlati tapasztalattá alakul.
Gabrijela Grujić, a duális oktatásért felelős iroda vezetője rámutatott: Szabadka nem véletlenül kapta meg a beruházást, mivel az itteni iskolák – köztük az Ivan Sarić Műszaki Iskola – jelentős számú képzési programot működtetnek, és az országos átlagnál jobb eredményeket érnek el. Hozzátette: a statisztikák szerint a végzős diákok mintegy fele azonnal munkába áll.
A tréningközpont a képzési rendszer továbbfejlesztését szolgálja, és lehetővé teszi, hogy a tanulók már a második évben használható gyakorlati tudással rendelkezzenek, amelyet a munkaadók is elvárnak.
A Duális Oktatásért Felelős Iroda pályázatot is hirdetett „Ideja, akcija, inovacija” címmel, amelynek nyereménye egymillió dinár. A versenyre április 9. és május 15. között jelentkezhetnek a szabadkai középiskolák tanulói.
Az Expo-programhoz kapcsolódó lehetőségekről is beszéltek a megszólalók. Gabrijela Grujić kiemelte, hogy az Expo nemcsak Belgrádra korlátozódik, hanem alkalmat ad arra is, hogy más szerbiai városok – köztük Szabadka – bemutassák eredményeiket. Milan Pavlović, a BRS Expo vállalat önkéntesprogram-menedzsere közölte: a program 2026. május 15-én indul, és célja, hogy minél több fiatal kapcsolódjon be önkéntesként, hozzájárulva az ország nemzetközi bemutatkozásához.
Fotó: RTV Yu Eco







