Meghalt Sebő Ferenc

79 éves korában meghalt Sebő Ferenc, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas énekes, gitáros, tekerőlantos, dalszerző, népzenekutató és építészmérnök, a hangszeres népzenei és táncházmozgalom egyik elindítója, a Sebő Együttes vezetője.

Sebő 1947-ben született Szekszárdon, zenei tanulmányait a székesfehérvári zeneiskolában kezdte. Énekesként és zeneszerzőként 1969-ben mutatkozott be. 1973 és 1980 között egy amatőr táncegyüttes zenei vezetője volt, bekapcsolódott a népzenekutatásba is, a Népművelési Intézet kutatási osztályának előadója lett.

A magyar táncházmozgalom meghatározó alakjaként megszerettette a fiatalokkal az erdélyi magyar táncokat, énekeket. 1989-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola egyetemi ágazatának zenetudományi szakán szerzett zenei diplomát.

A Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetének munkatársa, 1996 és 2001 között a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője volt, majd az általa alapított Hagyományok Házának szakmai igazgatója lett.

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT