A 2026-os Téli olimpiai játékok során egyetlen doppingvétséget sem regisztráltak – számolt be róla a BBC. Ez az első ilyen eset az 1998-as japán téli játékok óta.
A Milánóban és Cortinában februárban megrendezett olimpia alatt több mint 3000 mintát gyűjtöttek be közel 2000 sportolótól, és egyetlen esetben sem állapítottak meg antidopping-szabálysértést.
Legutóbb az 1998-ban megrendezett Téli olimpiai játékokon fordult elő, hogy nem volt pozitív doppingteszt a versenyek során.
Az elmúlt években több olimpián is voltak doppingbotrányok. A Nyári olimpiai játékok után például 31 érmet vontak vissza, és további 46-ot osztottak újra a későbbi vizsgálatok eredményeként.
A szakértők ugyanakkor óvatosságra intenek. Az, hogy most nem találtak pozitív esetet, nem jelenti azt, hogy később sem derülhetnek ki szabálytalanságok.
A sportolók mintáit ugyanis akár tíz évig is megőrzik, így azokat új technológiákkal később újra lehet vizsgálni. Ez azt jelenti, hogy a mostani játékokat még korai lenne minden idők „legtisztább” olimpiájaként emlegetni.
Szigorodó ellenőrzések
A pozitív esetek számának csökkenésében fontos szerepet játszik az egyre kiterjedtebb ellenőrzési rendszer. Az International Testing Agency adatai szerint a résztvevők 92 százalékát legalább egyszer tesztelték az olimpia előtti hat hónapban.
Az ITA vezetője, Benjamin Cohen ezt minden idők legátfogóbb ellenőrzési programjának nevezte.
Az olimpia előtti időszakban mindössze egy feltételezett pozitív eset volt: az olasz biatlonista, Rebecca Passler letrozol használata miatt ideiglenes eltiltást kapott, ám fellebbezése után indulhatott a játékokon. Az ügy még nem zárult le, a WADA további eljárást helyezett kilátásba.
„Ma már egészen más a rendszer”
„Korábban csak akkor teszteltük a sportolókat, amikor megérkeztek az olimpiára. Ma már sokkal hosszabb időszakon keresztül figyeljük őket, különösen a kvalifikáció idején” – nyilatkozta Cohen a BBC-nek.
Hozzátette: a sportolók tisztában vannak ezzel a szigorúbb rendszerrel, ami jelentősen hozzájárulhat ahhoz, hogy egyre kevesebb pozitív doppingeset történik az olimpiákon.
Címlapkép: Getty Images







