Új választás jöhet Szlovéniában? Egyik miniszterelnök-jelölt mögött sincs meg a parlamenti többség

Szlovéniában politikai patthelyzet alakult ki a márciusi parlamenti választásokat követően, mivel egyetlen miniszterelnök-jelölt mögött sem áll össze a kormányalakításhoz szükséges többség.

Natasa Pirc Musar államfő hétfőn közölte: folytatja a pártokkal az egyeztetéseket, miután a konzultációk során egyik politikai erő sem tudott felmutatni legalább 46 támogatói aláírást a 90 fős parlamentben.

A választásokon legerősebb jobboldali pártot vezető Janez Janša jelezte: jelenleg nem törekszenek kormányalakításra, ugyanakkor nyitottak a koalíciós tárgyalásokra, de akár az ellenzéki szerepre vagy új választásokra is felkészültek.

Ezzel párhuzamosan a leköszönő miniszterelnök, Robert Golob és szövetségesei – köztük a Szociáldemokraták és a Baloldal – inkább ellenzéki politizálásra rendezkednek be. A jobbközép térfélen ugyanakkor az Új Szlovénia, a Néppárt és a Focus szövetsége jelezte: támogatnának egy olyan jelöltet, aki képes stabil parlamenti többséget kialakítani.

A parlamenti erőviszonyok rendkívül kiegyenlítettek: a Szabadság Mozgalom 29, az SDS 28 mandátumot szerzett, míg a kisebb pártok nélkül egyik oldal sem tud többséget kialakítani. A mérleg nyelvét így több kisebb politikai erő és a kisebbségi képviselők jelenthetik.

Az alkotmány szerint az államfőnek május 10-ig kell miniszterelnök-jelöltet állítania. Ha az első szavazás sikertelen, még két további kör következik. Amennyiben ezek sem vezetnek eredményre, a parlamentet feloszlatják, és előrehozott választásokat írnak ki.

A jelenlegi helyzet tehát nyitott: vagy kompromisszumos koalíció jön létre, vagy Szlovénia rövid időn belül ismét az urnák elé járulhat.

Címlapképünk forrása: Jure Makovec / AFP / Profimedia

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT

Koszovó

Újabb választások jöhetnek Koszovóban

Kedden éjfélkor lejár a koszovói köztársasági elnök megválasztására szabott határidő, a prištinai pártok között azonban továbbra sincs megállapodás. Amennyiben a