Törökország elnöke, Recep Tayyip Erdoğan hamarosan Szerbiába látogathat

Đuro Macut szerb miniszterelnök az antalyai diplomáciai fórumon folytatott tárgyalásai után úgy nyilatkozott: a török alelnökkel, Cevdet Yılmaz folytatott egyeztetések eredményesek voltak, és már a következő hónapokban jelentős török gazdasági delegáció érkezhet Szerbiába – számolt be a VajdaságMA.

A tervek szerint a delegációt Recep Tayyip Erdoğan vezetheti, és a látogatás során a felek elsősorban a gazdasági kapcsolatok további bővítéséről, valamint a régiót érintő aktuális kérdésekről egyeztetnek majd. A szerb kormányfő hangsúlyozta: Törökország stabilizáló szerepe különösen fontos a térségben, ezért a két ország együttműködésének erősítése stratégiai jelentőségű.

Macut kiemelte azt is, hogy a jövőben nemcsak gazdasági, hanem oktatási és tudományos területen is új partnerségek kialakítását tervezik, ami hosszabb távon tovább mélyítheti a kétoldalú kapcsolatokat.

A fórum margóján a szerb miniszterelnök találkozott Nataša Pirc Musar szlovén köztársasági elnökkel is. A megbeszélésen elsősorban Szerbia európai integrációja került fókuszba, amely kapcsán Szlovénia támogatásáról biztosította Belgrádot. Macut szerint az egyeztetés nyílt és közvetlen hangulatban zajlott, és reményét fejezte ki, hogy a közeljövőben magas szintű kétoldalú találkozókra is sor kerülhet.

Címlapkép: Adem ALTAN/AFP

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT

Koszovó

Újabb választások jöhetnek Koszovóban

Kedden éjfélkor lejár a koszovói köztársasági elnök megválasztására szabott határidő, a prištinai pártok között azonban továbbra sincs megállapodás. Amennyiben a