Lenyűgöző felvételek érkeztek a Hold sötét oldaláról

A NASA friss felvételeket hozott nyilvánosságra az Artemis II küldetés során, amelyeken a Hold túlsó oldala és a Föld különleges perspektívából látható.

Az amerikai űrügynökség közlése szerint az Orion űrhajó legénysége a Hold körüli repülés során készítette a képeket. A felvételek között szerepel egy úgynevezett „Földlemente”, amelyen a bolygó a Hold horizontja mögé tűnik, valamint egy ritka nézőpontból rögzített napfogyatkozás és a Tejútrendszer látványa is.

A küldetés során az űrhajósok minden eddiginél messzebb jutottak a Földtől: a legnagyobb távolság elérte a 406 771 kilométert. A Hold túlsó oldalán történő áthaladás idején – a várakozásoknak megfelelően – mintegy 40 percre megszakadt a kommunikáció a Földdel, mivel az égitest blokkolta a jeleket.

A küldetés sikere mellett az amerikai űrügynökség már a következő lépésekre is utalt. A NASA vezetője, Jared Isaacman egy sajtótájékoztatón elmondta: az Artemis III célja nem csupán a visszatérés a Holdra, hanem egy tartós jelenlét kialakítása, beleértve egy holdbázis megépítését is. Hozzátette, hogy a rendelkezésre álló információk és a beszállítói visszajelzések alapján a tervek megvalósíthatónak tűnnek, és az ügynökség már részletes koncepcióval rendelkezik a következő küldetésre.

A NASA emellett hangsúlyozta: hosszabb távú céljuk, hogy növekedjen az űrben élő és dolgozó emberek száma, ami az űrkutatás fejlődésének egyik fontos mutatója.

Fotó: x/NASA

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT