Már hónapokkal korábban felmerült a támadás lehetősége a gázvezeték ellen

Đuro Jovanić, a szerbiai Katonai Biztonsági Ügynökség (VBA) igazgatója közölte, hogy „rendkívül sikeres akció” keretében akadályoztak meg egy, a gázinfrastruktúra ellen tervezett diverziót a Magyarkanizsa község területén, ahol a gázvezetéktől néhány száz méterre robbanóanyagot találtak – számolt be a VajdaságMA.

Mint mondta, az akciót hosszabb előkészítési időszak előzte meg, és hónapokon át jelezték az államvezetésnek, hogy „valami történhet”. Hozzátette, hogy az operatív beavatkozást alapos felderítő munka és hatékony információcsere előzte meg, és olyan információkkal rendelkeztek, hogy egy migránsokhoz köthető személy diverziót készül végrehajtani.

A nyomozás során robbanóanyagot, detonátorokat, valamint a diverzió előkészítésére szolgáló eszközöket találtak. A robbanóanyagon található jelölések alapján az Egyesült Államokban gyártották – írja az Euronews.

Jovanić hangsúlyozta, hogy az elkövetőt biztosan elfogják, és következetesen végrehajtják a feladatot. Egyúttal cáfolta azokat az álhíreket, amelyek szerint a Szerb Hadsereg más fél érdekében járna el, vagy például ukrán robbanóanyagot talált volna. Mint fogalmazott: a robbanóanyag gyártója nem jelenti azt, hogy ő a végrehajtó vagy a megrendelő.

A hatóságok Velebit, Oromhegyes és Ilonafalu térségében is gyanús tárgyakat találtak a gázvezeték közvetlen közelében, a terep átvizsgálásába pedig 140 rendőrt és katonát vontak be.

Korábban Aleksandar Vučić szerb elnök is megerősítette, hogy a község területén két nagy csomag robbanóanyagot találtak gyújtózsinórral. Kiemelte: a Szerb Hadsereg sikeresen megelőzött egy, az ország létfontosságú érdekei ellen irányuló akciót, és Szerbia kíméletlenül fellép mindenki ellen, aki veszélyezteti a kritikus infrastruktúrát. Az esettel kapcsolatban telefonon egyeztetett Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel.

Orbán Viktor ezt követően összehívta a Védelmi Tanács ülését, amelyen elrendelte a Török Áramlat gázvezeték magyarországi szakaszának katonai védelem alá helyezését.

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT