Az ukrán fél politikai okokból nem indítja újra a Magyarország irányába tartó kőolajszállítást a Barátság kőolajvezetéken – jelentette ki csütörtökön Budapesten Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A tárcavezető beszámolója szerint „berendelték a nagykövetségi ügyvivőnket Kijevben az ukrán külügyminisztériumba, ahol bevallották, hogy politikai okok miatt tartják zárva a vezetéket”. Hozzátette: az ukrán fél elismerte, hogy „nincsen fizikai vagy műszaki oka annak, hogy ne induljon újra a szállítás, annak kizárólag politikai okai vannak”.
Szijjártó úgy fogalmazott: „az ukránok zsarolják Magyarországot, és megpróbálják elérni, hogy megváltoztassuk az álláspontunkat”. Állítása szerint „világossá tették, hogy fegyvert és pénzt akarnak azért cserébe, hogy újraindítsák a kőolajszállítást Magyarország irányába”.
„Magyarország azonban nem küldi el a magyar emberek pénzét Ukrajnába, és nem küldünk fegyvereket sem egy reménytelen háborúba” – szögezte le a miniszter.
Hangsúlyozta azt is: „az ukránok minket nem fenyegethetnek, velünk nem szórakozhatnak, és nem veszélyeztethetik Magyarország energiaellátását”. Kijelentette, hogy továbbra is követelik a szállítás azonnali újraindítását, a – megfogalmazása szerint – fizikailag teljes mértékben alkalmas vezeték megnyitását, valamint azt, hogy ne idézzenek elő energiaellátási veszélyhelyzetet Magyarországon.
„Követeljük tehát, hogy az ukránok azonnal, haladéktalanul indítsák újra a kőolajszállítást Magyarország irányába” – összegzett Szijjártó Péter.
Címlapképünk illusztráció. Forrás: Facebook







