Ismét Vajdaságba érkezik Mága Zoltán – jelentette be közösségi oldalán Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke. A világhírű hegedűművész alig több mint egy hónapja lépett fel Szabadkán, ahol a hatalmas érdeklődés nyomán már akkor felmerült: más vajdasági városokba is elviszik a koncertet.
A VMSZ az elmúlt időszakban számos hangversenyt és filmbemutatót szervezett, kiemelt figyelmet fordítva arra, hogy a közösségépítő programok minden térségbe eljussanak. Ennek jegyében ezúttal Újvidéken és Zentán találkozhat a közönség a művésszel.
Március 4-én Újvidéken, a Szerb Nemzeti Színház ad otthont a hangversenynek. A helyszínválasztás szimbolikus jelentőségű is: a tartományi székváros ikonikus intézményében ritkán rendeznek magyar tartalmakat, most azonban a szervezők külön kéréssel biztosították az épületet a koncert számára.
Másnap, március 5-én Zentán lép színpadra Mága Zoltán, ahol a városi sportcsarnok telhet meg zenével és közönséggel egy ünnepi hangulatú esten.
A részvétel mindkét helyszínen ingyenes, ugyanakkor előzetes regisztrációhoz kötött.
Jegyek igényelhetők:
– az újvidéki koncertre az újvidéki VMSZ irodában (021/557-626),
– a zentai koncertre a zentai VMSZ irodában (024/814-420).
A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak a hangversenyekre; a további részletek a közzétett plakátokon találhatók.







