Fontos győzelmet aratott a Crvena zvezda az Európa-liga rájátszásában, mivel idegenben 1–0-ra legyőzte a Lille csapatát. Ezzel nagy lépést tett a nyolcaddöntőbe jutás felé, míg a Ferencvárosi 2–1-re kikapott Bulgáriában a Ludogorec ellen.
A szerb bajnok jól játszott és nagyobb különbséggel is nyerhetett volna, de így is elégedetten térhetnek haza Dejan Stanković kiválasztottjai. A mérkőzés egyedüli találatát az első félidő ráadásában Tebo Uchena szerezte egy szögletet követően.
A Ferencváros már kevésbé járt sikerrel a rájátszásban, ugyanis minimális vereséget szenvedett Razgradban. A Ludogorec a mérkőzés 24. percében Duah találatával előnybe került, de ez az öröm mindössze 3 percig tartott. Akkor ugyanis Abu Fani passzát követően Dele előzte meg Verdont, majd betört az ötösön belülre és három méterről a kapus lábai között a kapuba lőtte a labdát és egyenlítette ki az állást. A második félidőben ismét a hazai csapat került előnybe, amikor a frissen beállt Marcus passzolt Sonhoz, aki kicselezte Kanikovszkit és 18 méterről, ballal a jobb felső sarokba vágta a játékszert.
A visszavágókat egy hét múlva Belgrádban és Budapesten rendezik. Az a csapat amely megnyeri a párharcot, bejut az Európa-liga nyolcaddöntőjébe.
Címlapkép: epaimages







