Rúzsa Magdi lép fel a VMSZ palicsi Szent István-napi ünnepségén

Több mint egy évtized után visszatér a sztárfellépős hagyomány a Vajdasági Magyar Szövetség palicsi Szent István-napi ünnepségére. Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke közösségi oldalán jelentette be: 2026-ban ismét nagykoncerttel egészül ki az ünnepi rendezvény.

A bejegyzés szerint utoljára 2013-ban volt hasonló zenei élmény Palicson, amikor a néhai Balázs Fecó adott koncertet a Szent István-napi megemlékezéshez kapcsolódóan. A mostani döntéssel egy sokak által hiányolt hagyományt élesztenek újra.

A bejelentés értelmében 2026. augusztus 15-én este Rúzsa Magdi lép színpadra Palicson. A koncert szabadtéri lesz, ingyenesen látogatható, és minden érdeklődő előtt nyitva áll.

Dr. Pásztor Bálint közlése szerint az előadóval kapcsolatos egyeztetések már tavaly lezárultak, a mostani bejelentés pedig ennek a folyamatnak a hivatalos lezárását jelenti. A VMSZ elnöke köszönetet mondott Rúzsa Magdinak azért is, hogy elfogadta a felkérést, és hangsúlyozta: mindenkit nagy szeretettel várnak az ünnepségre.

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT

Félmaraton

Először rendeznek félmaratont Zentán

Május 31-én első alkalommal megrendezik a zentai félmaratont a Tisza-parti városban, amely az önkormányzat támogatásával valósul meg. A szervezők célja,