Megszüntetik a teherforgalmi határátkelők blokádját a szerbiai fuvarozók

A szerbiai fuvarozók pénteken 15 órakor megszüntetik a teherforgalmi határátkelők blokádját, így ismét felszabadulhatnak a határátkelők – értesült nem hivatalos forrásból a szerb Blic Biznis.

A tiltakozás kiváltó oka az Európai Unió belépési és kilépési rendszerének (EES) bevezetése, valamint a sofőrök schengeni térségben engedélyezett tartózkodási idejének korlátozása. A fuvarozók nehezményezik, hogy nem uniós állampolgárokként megszakítás nélkül csupán 90 napot tartózkodhatnak az EU területén, ez pedig megnehezíti a munkájukat. Az Európai Bizottság új vízumstratégiája kiemeli majd a kamionsofőröket, valamint a turnézó művészeket, sportolókat és a határon átnyúló projekteken dolgozó szakértőket a korlátozások alól.

A hétfő óta tartó határblokádból csütörtökön először a montenegrói, majd később az észak-macedón fuvarozók is kiléptek, mivel úgy ítélték meg, az Európai Bizottság érdemben elkezdett foglalkozni ügyükkel, sőt, a montenegrói sofőrök a kormánnyal is megegyezésre jutottak, miután ígéretet tettek nekik helyzetük rendezésére, s teljesítették belföldi követeléseiket.

Azért döntöttek a blokád felszámolásáról a kamionosok, mert az Európai Bizottság bemutatott egy új vízumstratégiát, amely egy olyan javaslatot is tartalmaz, ami megoldhatná a hivatásos járművezetők schengeni övezetben való tartózkodásának korlátozásával kapcsolatos problémát.

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT