Szerbia után Magyarországon nyitna üzleteket az orosz pizzalánc

A világ tíz legnagyobb pizzérialáncának egyike, az orosz alapítású Dodo Pizza Magyarországot választotta következő európai terjeszkedési célpontjául. A Pizza Me-vel kötött mesterfranchise-megállapodás keretében az első három évben 10, hosszabb távon pedig akár 30 éttermet is nyithatnak az országban – számol be a cég sajtóközleménye alapján a 24.hu.

A lap szerint az 5 évvel ezelőtt, Moszkvában alapított Dodo Pizza ma már több mint 1300 éttermet üzemeltet világszerte. A cég Európában, Ázsiában, Afrikában és a Közel-Keleten, összesen 26 különböző államban van jelen, és a szomszédos országok – Románia, Szerbia (Belgrádban és Újvidéken is üzemeltet egységeket), Horvátország és Szlovénia – után hamarosan Magyarországon is terjeszkedésbe kezdhet.

Mint írják, a cég azzal indokolta a terjeszkedést, hogy Magyarország közel 10 millió lakosával és az ide látogató évi mintegy 15 millió turistával vonzó célpontnak számít a nemzetközi gyorsétteremláncok számára. A mesterfranchise-megállapodás értelmében az orosz alapítású cég az első három évben legalább 10 étterem megnyitását tervezi Magyarországon, míg a hosszabb távú cél akár 30 egység kialakítása tíz éven belül.

Címlapkép: dodopizza.rs

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT

időjárás

Már látni, milyen idő vár ránk télen

Az ECMWF (Európai Középtávú Előrejelző Központ) szezonális előrejelzése minden hónapban hat hónapos időtávra készül, tehát már az egész telet magában