Harmincperces tanórákról egyeztet az oktatási minisztérium

Napirenden van a közoktatásban a tanórák hosszának átalakítása az oktatási minisztériumban. A jelenlegi 45 perces órák 30 percesre rövidítése egyre gyakrabban kerül szóba, elsősorban a tanulók figyelmének csökkenése és az új technológiák hatásai miatt – írja a Vajdaság Ma.

Dejan Vuk Stanković oktatási miniszter az RTS-nek adott nyilatkozatában elmondta: a kérdés jelenleg az oktatáspolitikai egyeztetések része és nyílt szakmai gondolkodás zajlik róla. Véleménye szerint a javaslatnak pszichológiai alapja is van, mivel az úgynevezett szórt figyelem jelensége miatt a gyerekek – sőt gyakran a felnőttek is – egyre nehezebben tudnak 45 percen keresztül folyamatosan koncentrálni egyetlen tananyagra.

A miniszter hangsúlyozta: a változtatás nem lenne egyszerű, és alapos szakmai egyeztetést igényelne. A tanórák rövidítése ugyanis az órarendek átszervezésével, a pedagógusok munkarendjének átalakításával, sőt akár új tanárok felvételével is járhatna, mivel összességében több tanóra szerepelne a rendszerben. Mint fogalmazott, számos köztes lépésre lenne szükség ahhoz, hogy az új modell működőképes legyen, ezért elképzelhető, hogy a reform egy pilotprogrammal indulna.

Stanković szerint az esetleges átalakítás sikerét több szempont alapján értékelnék. A legfontosabb mérce a diákok teljesítménye lenne: javul-e a tudásuk különböző területeken, fejlődnek-e a kulcskészségeik, motiváltabbá válnak-e, és hatékonyabbá, könnyebbé válik-e számukra a tanulás folyamata. A miniszter kiemelte: az oktatásban csak átgondolt, racionális változtatásoknak van értelme, amelyek valóban a gyerekek érdekeit szolgálják.

Fotó: komplexalapprogram.hu

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT

Film

Egyre népszerűbb magyarkanizsai mozi

Egyre népszerűbb a mozi Magyarkanizsán. Számos magyar és nemzetközi filmet is bemutattak már a helyi Művészetek Háza mozitermében. 2024-ben teremtődtek