Halálos vonatbaleset történt Spanyolország déli részén, Córdoba közelében.
A tájékoztatás szerint legkevesebb 39 ember meghalt, 73 pedig megsérült, közülük 24 súlyosan.
A szerencsétlenségben két nagy sebességű vonat siklott ki. Óscar Puente közlekedési miniszter közölte: a spanyol fővárosba tartó vonat utolsó vagonjai siklottak ki először, és ráborultak az ellentétes irányú vágányokra.
Az egyik érintett vonattársaság közölte, hogy a járatán több mint 300 ember utazott. Az utasok kimentését nehezítette, hogy többen beszorultak és a mentőegységeknek nehéz megközelíteniük a baleset helyszínét.
A spanyol közszolgálati televízió úgy értesült, hogy a környékbeli kórházakba berendelték a dolgozókat a sérültek nagy száma miatt.
Az országban az eddigi legsúlyosabb vasúti szerencsétlenség 2013-ban történt. Akkor közel 80-an haltak meg.
Forrás: Pannon RTV
Fotó: Telex.hu







