Ülésezik a szerb parlament, a változások könnyíthetik a bíróságok munkáját

Ma rendkívüli ülésszakot tart a szerb parlament, amelynek napirendjén szerepel az igazságügyi törvénycsomag megvitatása is. Ana Brnabić, a parlament elnöke szerint a javasolt jogszabályok célja a bíróságok hatékonyabb működése, valamint az, hogy az állampolgárok gyorsabban és egyszerűbben jussanak igazsághoz. Hangsúlyozta: a módosítások nem érintik sem az ügyészség önállóságát, sem az igazságszolgáltatás függetlenségét.

Brnabić közlése szerint a tervezett változtatások elsősorban technikai és adminisztratív jellegűek, és a túlterhelt bíróságok munkáját könnyítenék meg. Visszautasította az ellenzéki és civil bírálatokat, amelyek szerint a törvénycsomag a bíróságok és ügyészségek hatáskörébe avatkozna, hangsúlyozva: az alkotmányos garanciák törvényi úton nem módosíthatók, számol be róla a Vajdasági RTV.

Az ülésen első napirendi pontként döntenek a választói névjegyzék ellenőrzésére létrehozandó bizottság felállításáról is. A tíztagú testületben a kormányoldal, az ellenzék és civil szervezetek képviselői is helyet kapnak, Brnabić szerint ez pedig fontos lépés az átláthatóbb és hitelesebb választási feltételek felé. A rendkívüli ülést 109 képviselő kezdeményezésére hívták össze.

Forrás: VajdaságMA

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT

Közleményből nem lesz mandátum

A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége ismét megszólalt. Pontosabban: ismét közleményt írt. Ez ma már önmagában nem hír, hanem rutin. A