Montenegró legyőzésével csoportelső a magyar válogatott

A magyar férfi vízilabda-válogatott 13–10-re legyőzte Montenegró férfi vízilabda-válogatott együttesét a belgrádi Férfi vízilabda Európa-bajnokság csoportkörének második fordulójában, ezzel már biztos csoportelsőként jutott tovább.

Akárcsak a franciák elleni nyitómérkőzésen, ezúttal is a stabil védekezés jelentette a győzelem kulcsát. A magyar csapat azokban a periódusokban is meccsben maradt, amikor a támadójáték akadozott, hátul ugyanis fegyelmezetten és hatékonyan védekezett.

A találkozón több játékos is eredményes volt magyar oldalon: Angyal Dániel három góllal, míg Fekete Gergő és Kovács Péter kettő-kettő találattal járult hozzá a sikerhez. Rajtuk kívül Vigvári Vince, Vigvári Vendel, Jansik Szilárd, Manhercz Krisztián, Tátrai Dávid és Nagy Ádám is betalált.

A sikerrel Varga Zsolt együttese maximális hat ponttal várja a középdöntőt, a csoportkört azonban még nem zárta le: szerdán Málta ellen lép medencébe a kontinensviadal első szakaszának utolsó mérkőzésén.

A lebonyolítás értelmében a csoportkör után az A és C, illetve a B és D csoport első három helyezettje alkot egy-egy középdöntős csoportot, az egymás elleni eredmények beszámításával. A középdöntőből az első két helyezett jut az elődöntőbe, míg a további csapatok az 5., illetve a 7. helyért folytatják a küzdelmet.

Fotó: waterpolo.hu/Facebook

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT