Vučić: Dróngyár nyílik Szerbiában, növelni kell a hadsereg feltöltöttségét

Aleksandar Vučić szerb elnök bejelentette, hogy 2028 végéig felépül az új védelmi minisztériumi és vezérkari épületkomplexum, amelynek alapkövét ma tették le Belgrádban, a Banjica laktanyában. A projekt célja a hadsereg tekintélyének és működésének megerősítése, különös tekintettel a jelenlegi globális bizonytalanságokra.

Vučić egyúttal bejelentette, hogy március végén vagy április elején megnyílik Szerbia első nagy dróngyára, ahol nemcsak a hazai fejlesztésű Komarac típusokat, hanem magas szintű, külföldi technológiával készülő drónokat is gyártanak majd. Az elnök hangsúlyozta: Szerbia már most jelentős számú pilóta nélküli eszközzel rendelkezik, és további fejlesztésekre készül.

Az elnök kiemelte: csak erős hadsereggel lehet megőrizni a békét. Ezért növelni kell a hadsereg egységeinek létszámát, különösen a 72. és 63. ejtőernyős, valamint a Kobra különleges egységek esetében, ahol a feltöltöttséget 95% fölé kívánják emelni. Emellett további fejlesztések várhatók a páncélos, tüzérségi és légvédelmi alakulatoknál is.

Vučić aggodalmát fejezte ki a világban növekvő feszültségek miatt, és hangsúlyozta, hogy Szerbiának meg kell őriznie stabilitásá.

Kitért az ország külpolitikai stratégiájára is, hangsúlyozva: Szerbia egyetlen saját érdekeit képviselő „székben” ül, és tovább kívánja erősíteni kapcsolatait Ázsiával és Afrikával. Tervei között szerepel legalább 7–10 afrikai ország felkeresése is, a gazdasági és katonai együttműködés bővítése érdekében.

A haderő modernizálása és az új nemzetközi partnerségek építése Vučić szerint kulcsfontosságú Szerbia jövőbeli biztonsága és gazdasági fejlődése szempontjából.

Vučić Orbánnal tárgyalt az energiabiztonsági helyzetről

Vučić az esemény előtt telefonbeszélgetést folytatott Magyarország miniszterelnökével, Orbán Viktorral, amely során – elmondása szerint – áttekintették az aktuális energiabiztonsági helyzetet, valamint a stabilizáció érdekében szükséges további lépéseket.

„Továbbá kitértünk a térségi energiahordozók szállítására, tárolására és fogadására irányuló regionális hálózat fejlesztési terveire is, szem előtt tartva a stabil energiaellátás kiemelt jelentőségét mindkét ország számára” – közölte Vučić az Instagram-oldalán.

Hozzátette, hogy a magyar miniszterelnökkel áttekintették Szerbia európai integrációs folyamatának helyzetét, valamint a geopolitikai körülményeket, különös tekintettel Ukrajna, Oroszország és az Európai Unió közötti kapcsolatokra.

Forrás: VajdasagMA

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT