Az előző évhez képest Szerbia jelentősen növelte a tejtermelést – jelentette ki Dragan Glamočić. A mezőgazdasági miniszter kiemelte, hogy a globális piaci zavarok ellenére jóval több tejet exportáltak, mint amennyit importáltak.
„Elmondhatom, hogy elégedettek vagyunk a jövő évi költségvetéssel, amelyben a mezőgazdaság a GDP-ben elfoglalt arányához képest több mint kétszeres forrást kapott” – fogalmazott Glamočić a Szerbiai Rádió és Televíziónak.
A mezőgazdasági minisztérium szerdáig a támogatásokra előirányzott költségvetés 100 százalékát is kifizeti a termelőknek, erre pedig az ország történelmében még nem volt példa – emelte ki a tárcavezető.
„Ez először fordul elő a történelmünkben. Ennek megfelelően elmondhatom, hogy elégedettek vagyunk a jövő évi költségvetéssel, amelyben a mezőgazdaság több mint kétszer annyi forrást kapott, mint amekkora arányt a GDP-ben képvisel.” – nyilatkozta Glamočić a Szerbiai Rádió és Televíziónak.
Mint hangsúlyozta, hamarosan bemutatják a támogatási naptárt is, így a termelők pontosan tudni fogják, hogy a következő évben mikor mely támogatásokra számíthatnak.
„A tavaszi vetés előtt tervezzük kifizetni a növénytermesztési támogatásokat, valamint a hiteltámogatásokat is” – emelte ki.
Glamočić rámutatott arra is, hogy a tejfogyasztás csökkenése globális jelenség, ugyanis világszerte több mint 20 százalékkal esett vissza, a közösségi médiában – különösen a fiatalok körében – pedig gyakran negatív színben tüntetik fel.
Hozzátette továbbá azt is, hogy az idei év első 11 hónapjában Szerbia mintegy 52 ezer tonna tejet és tejterméket exportált, miközben körülbelül 41.300 tonnát importált, ami azt jelenti, hogy az export mintegy 26 százalékkal volt nagyobb.
A miniszter szerint, ha Európában tovább csökkennek a tejárak, Szerbiának is alkalmazkodnia kell ahhoz, hogy versenyképes maradjon az exportpiacokon. Hangsúlyozta:
„Az állam nem szeretné az árak csökkenését, de reagálnia kell a globális trendekre.” – szögezte le a mezőgazdasági miniszter.







