Ukrajna uniós csatlakozása ma inkább politikai, mintsem reális gazdasági kérdés — véli Dornfeld László, az Alapjogokért Központ vezető elemzője. Szerinte Brüsszel elszánt a keleti bővítés irányában, ám Ukrajna valójában még évtizedekre van az uniós tagságtól. A gyorsított csatlakozás inkább politikai szimbolizmus, mint valódi felkészültség. A Hét Nap interjúja.
A szakértő úgy látja, hogy egy háborúban álló, területileg bizonytalan, gazdaságilag meggyengült és korrupcióval küzdő ország felvétele súlyos következményekkel járna az Európai Unió számára.
Reálisan mikorra várható, hogy Ukrajna az Európai Unió tagjává válhat? Van-e esély arra, hogy ez megtörténjen akár már 2030 előtt?
— Ukrajna, ha a valódi felkészültségét nézzük, tizenöt-húsz évnél hamarabb nem válhatna reálisan az Európai Unió tagjává. Brüsszel részéről mégis jelentős politikai elhatározás van azt illetően, hogy már 2030 előtt bővítsék az EU-t keleti irányba. Pedig nagyon súlyos problémák mutatkoznak Ukrajna esetében: egy háborúban álló országról beszélhetünk, melynek pontos területe és lakossága jelenleg nem ismert. Márpedig ezek jelentősége igen nagy az EU-ban, hiszen a szavazati arányokat, illetve bizonyos támogatásokat ez alapján számítanak ki. Európában egyedüliként Magyarország volt az, ahol a jobboldali kormány megkérdezte az állampolgárokat azzal kapcsolatban, hogy szeretnék-e Ukrajna gyorsított EU-tagságát. A Voks 2025 névre keresztelt véleménynyilvánító szavazáson 2 168 000 magyar ember mondott nemet erre. A magyar nemzeti kormány eddig is követte a népesség akaratát a nagypolitika kérdéseiben, ez most is ekként lesz, így hát amíg jobboldali kormány lesz Magyarország élén, addig nemet fog mondani a gyorsított ukrán csatlakozásra.
Szigorú feltételeket szabnak ennek más államok, például Szerbia esetében is — mindeközben Ukrajna mennyire tudta teljesíteni a szigorú elvárásokat?
— Egyértelmű minden józan ember számára, hogy az ukrán csatlakozás nulladik feltétele a béke kell hogy legyen, csak a háborús pszichózisban szenvedő Brüsszelben nem látják ezt be. Orbán Viktor tehát a józan ész politikáját képviseli ebben a kérdésben is, nem csoda, hogy amíg vele nagy világvezetők tárgyalnak (például Trump Washingtonban), addig az EU vezetőségére egyre kevesebben kíváncsiak a nagypolitikában. A korábbi évek brüsszeli (!) jelentései alapján Ukrajna nagyon kevés előrelépést mutatott, azokat is csak bizonyos szűk területeken. Ehhez képest az idénre azt jelentették Brüsszelből, hogy a tárgyalási klaszterek, témacsoportok felét már teljesítette az ország. Úgy, hogy a csatlakozási tárgyalások megkezdéséről szóló döntést kevesebb mint egy éve fogadták el, és azóta a fejezetek egyikének megnyitásáról sem született döntés. Eközben Szerbiával tíz éve folynak a tárgyalások, az ország ennek ellenére mégis évek óta egy helyben topog. Nagyon úgy tűnik, hogy a bővítés kapcsán nem a politikai akarat fogyott el, hanem Brüsszel saját szubjektív hatalmi szempontjai, nem pedig az objektív csatlakozási feltételek alapján dönt arról, hogy ki mennyire áll készen a csatlakozásra. Ezt egyértelművé is teszik akkor, amikor például Vučić elnöknek üzennek aktuálpolitikai kérdésekben, a csatlakozási folyamat további megakasztásával fenyegetve őt. Ezzel szemben Zelenszkij minden esetben pozitív üzeneteket kap Brüsszelből, holott a legtöbb területen nem történt érdemi előrelépés az ukránok részéről. Amikor Ukrajna gyorsított uniós csatlakozásáról beszélünk, ezt értjük rajta.
Mivel vannak a legnagyobb gondok Ukrajnában — a nyilvánvaló háborús helyzeten túl —, ha a csatlakozni kívánó állammal szemben meghatározott feltételeket nézzük?
— Ha a csatlakozási feltételeket nézzük, egy sor szempontnál gondok vannak Ukrajnát illetően. Például ott van rögtön az ukrán állam háborús működése: a cenzúra, a pártok és egyházak betiltása aligha lehet kompatibilis az európai demokratikus sztenderdekkel. Mindemellett a korrupció és a szervezett bűnözés hatalmas mértéke is nagy kihívás az ország számára. A háborús pusztítás mindezek tetejébe megkérdőjelezi, hogy Ukrajna képes-e az uniós közös piac részévé válni a közeljövőben. És ott van a kisebbségek ügye is, hiszen elméletileg ez is a feltételek része, de a gyakorlatban elmondhatjuk, hogy a nemzeti kisebbségek védelmét sosem tartotta szívügyének a brüsszeli vezetőség, így itt aligha várható, hogy emiatt lassítanák az ukrán csatlakozást. A tagállamok egyhangú támogatására is szükség van azonban, így Magyarország bizonyosan kifogást fog emelni ezen a területen.
Ön szerint milyen forgatókönyv valószínűbb: gyorsított politikai döntés, elhúzódó tárgyalássorozat, vagy akár a folyamat befagyasztása?
—Az elkövetkező időszak legizgalmasabb kérdése az lesz, végül hogyan alakul az ukrán csatlakozás ügye. Hiszen olyan mértékben kötődik Brüsszel jelenlegi politikájához az ukránkérdés, hogy azok elválaszthatatlan egységet alkotnak. Azt is mondhatjuk, hogy az EU mostani vezetői a saját legitimációjukat a kijevi vezetőséghez kötötték, mely ha megbukik, akkor valószínűleg a folyamat félbeszakad vagy lelassul, ha viszont konszolidálni tudja a jelenlegi ingatag helyzetét, akkor Ukrajna gyorsítva lesz uniós tagállam. Nem véletlen, hogy a céldátumot 2030-ról 2028-ra módosították: amíg előbbi a Von der Leyen-bizottság hivatali ideje utánra esik, utóbbi már annak lejárata előtt van. Ez azt mutatja, hogy Brüsszelben sem bíznak abban, hogy a 2029. évi EP-választáson meg tudják tartani jelenlegi hatalmi pozícióikat. Orbán Viktor partnerségre vonatkozó javaslata, a körkörös EU gondolata egy olyan kompromisszumot kínál ebben a kérdésben, amelyhez hasonlóra még csak törekvést sem látunk Brüsszelből. Ők mindent erőből akarnak megoldani.
Milyen gazdasági és politikai következményekkel járna Ukrajna felvétele az EU számára? Például a mezőgazdasági piac, a támogatási rendszerek vagy a döntéshozatal szempontjából.
— Ukrajna uniós csatlakozása katasztrofális lenne az európai integrációra. A csatlakozással együtt a háborút is felvennék az unióba. Az alapszerződések ugyanis előírják, hogy ha egy tagállamot katonai támadás ér, a többiek kötelesek segítséget nyújtani. Ennek már egészen más jogi kötőereje lenne, mint az eddig önként adott támogatásoknak. Ráadásul Ukrajna kevés pluszbevételt hozna az uniós költségvetés számára, míg sok pluszkiadást. Csatlakozásával a legtöbb uniós tagállam nettó befizetővé válna, a többiek támogatása pedig jelentősen visszaesne. A legjobban a fejlesztési pénzek és a mezőgazdasági támogatások terén érződne ez. Ukrajnában van ugyanis Európa legnagyobb termőföldterülete, ráadásul főleg nagybirtokok alkotják (szemben az Európa többségére jellemző kis- és középbirtokokkal), így óriási mennyiségű dömpingárut képes előállítani, ami veszélybe sodorja a többi európai gazda megélhetését. Ami az uniós döntéshozatalt illeti, valószínűleg nem lehetne elodázni az így is óriásira duzzadt Európai Parlament helyeinek újraosztását és csökkentését, illetve annak a politikának a felülvizsgálatát, hogy minden tagállam delegál egy biztost. Ez ugyanis „felesleges” biztosi portfóliókat generál, és már korábban felmerült egy rotációs alapú biztosi kollégium létrehozása. Mindez azonban a tagállami érdekérvényesítés kárára megy, és valószínűleg a kisebb államokat hozza majd rosszabb helyzetbe a nagyok ellenében — elképzelhetetlen egy olyan bizottság, ahol pl. nincs német vagy francia biztos.
Milyen az EU-tagállamok viszonya Ukrajna gyorsított csatlakozásához? Tudjuk, hogy Magyarország vétózhat.
— Magyarország bizonyosan vétózni fog a kérdésben. A legtöbb tagállam egyelőre nem gördít látványosan akadályokat a csatlakozási folyamat útjába (megteszi azt a magyar kormány), de tudjuk, hogy Szlovákia és Hollandia sem rajongója az ötletnek. További izgalmakat rejt az, hogy ha sikerül is elfogadni az ukrán csatlakozást, több tagállamban népszavazást kellene tartani róla. Például Franciaországban, ahol az alkotmány előírja, hogy ha a bővítést nem szavazza meg a képviselők 3/5-e, az embereket is meg kell kérdezni. A jelenlegi feszült francia belpolitikai helyzetben aligha várható, hogy sikerül ilyen támogatással elfogadni az ukrán csatlakozást. Ez a helyzet további bizonytalansági faktor az ukrán gyorsított csatlakozás útjában.
Hogyan illeszkedik mindez az Egyesült Államok, illetve a tágabb nyugati szövetségi rendszer stratégiájába? Mit vár Washington egy ilyen folyamat kimenetelétől, és mit szól hozzá?
— Trump elnök nem akarja az amerikai erőforrásokat lekötni Európában egy értelmetlen háborúban, mivel ő egészen más paradigmában gondolkodik, mint demokrata elődjei. Éppen ezért azt sem akarja, hogy a háború után Ukrajna „az ő nyakán maradjon” — számára kényelmesebb, ha ezt a problémát átvállalják az európaiak. Szavakban az oroszok sem ellenzik az ukrán EU-csatlakozást, ők is tudják ugyanis, hogy ez az unió széteséséhez vezethet, ami Moszkva regionális hatalmi céljait szolgálja. Európának fel kellene ismernie, hogy rászedik azzal, ha magára vonja ezt az egész problémát, de sajnos a jelenlegi brüsszeli vezetőség megszokta azt az elmúlt években, hogy idegen érdekcsoportok (például a washingtoni demokraták vagy a multik) céljait szolgálja az európai emberek helyett. Ezért is elengedhetetlenül szükséges egy patrióta fordulat az EU intézményein belül.
Forrás: Hét Nap
