Kokaint találtak ByeAlexnél a házkutatás során

Házkutatást tartott ByeAlexnél a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda, mivel az énekest és a zenekara két tagját drogügyben gyanúsították – írja a Blikk. 

A Rendészeti Államtitkárság Facebook-oldalán annyi olvasható, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda házkutatást tartott „egy frontembernél és a zenekara tagjainál”. Közleményük szerint az érintettek a saját részükre vásárolt kokaint adtak át a rendőröknek, akik három embert előállítottak.

A Blikk szerint az RTL-en futó Csillag Születik zsűritagját és zenekarának két tagját kábítószer birtoklásával gyanúsítják, ők szabadlábon védekezhetnek.

Közben maga ByeAlex is megerősítette a hírt a közösségi oldalán.

A rendőrök rajtuk kívül két másik embert is elfogtak – derül ki a Rendészeti Államtitkárság közleményéből. Elfogták az együttessel kapcsolatban álló 45 éves Sz. Zoltán budapesti lakost, aki – vallomása szerint – saját fogyasztásra, barátainak ingyen és értékesítésre is szerzett be kábítószert. Azonosították R. Antonio 63 éves olasz állampolgárt is, akitől Sz. Zoltán vásárolta a kokaint.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Sz. Zoltánt és R. Antoniót kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítja. Őket őrizetbe vették, kezdeményezik mindkét gyanúsított letartóztatását.

ByeAlex idén Vajdaságban is járt, ugyanis augusztusban Zentán a Green Future fesztiválon fellépett.

Forrás: Telex.hu

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT