„Tíz márkánk maradt, akkor értettem meg, hogy korán fel kell nőnöm” – Novak Đoković megható vallomása

A világ egyik legsikeresebb sportolója, Novak Đoković, a „Piers Morgan Uncensored” című műsor vendégeként ritkán látott őszinteséggel beszélt életéről, családjáról, gyerekkoráról és karrierje legnehezebb pillanatairól. A több mint egyórás interjúban a brit újságíró, Piers Morgan – aki korábban a teniszező egyik legélesebb kritikusa volt – azzal kezdte a beszélgetést, hogy nyilvánosan bocsánatot kért Đokovićtól a koronavírus-járvány idején tett bírálataiért.

Morgan elismerte, hogy a pandémia alatt túlságosan szigorúan ítélkezett az oltásellenesnek bélyegzett sportoló felett, és ma már úgy látja, a vakcina kérdése elsősorban egyéni döntés kellett volna, hogy maradjon. Đoković megköszönte az őszinte szavakat, és hangsúlyozta: sosem volt a védőoltások ellen, csupán a szabad választás jogát védte.

„JELENA A MINDENSÉGEM”

A beszélgetés egyik legmeghatóbb pillanata az volt, amikor Đoković feleségéről, Jelenáról beszélt.
„Nélküle nem tudtam volna mindezt túlélni. Ő volt a lelki erőm, amikor a világ ellenem fordult” – mondta a 24-szeres Grand Slam-bajnok, aki felidézte, hogy a 2022-es ausztráliai botrány idején családja is súlyos terhet cipelt.

NEM A CÍMEK, HANEM AZ EMBERSÉG SZÁMÍT

A sportág történetének legsikeresebb játékosát természetesen Morgan is megkérdezte arról, hogy magát tartja-e minden idők legnagyobb teniszezőjének.

„Nem az én dolgom eldönteni. Federer, Nadal és én más korszakokat, más körülményeket képviselünk. A sport folyamatosan fejlődik, a tudomány és a technológia is rengeteget változtatott rajta. Amit én szeretnék, az az, hogy emlékezzenek rám, mint egy emberre, aki tisztelte a játékot és mindent beleadott” – fogalmazott Đoković.

A szerb klasszis szerint az eredményekre büszke, de a legfontosabb örökség számára mégis az emberi oldal:

„Azt szeretném, ha a sírkövemen ez állna: ‘Az ember, aki megérintette mások szívét.’”

GYERMEKKOR HÁBORÚ ÁRNYÉKÁBAN

Đoković különösen meghatóan beszélt gyermekkora nehéz éveiről, amikor a kilencvenes években háború dúlt Szerbiában. „Egy este apám letett az asztalra egy tíz márkás bankjegyet, és azt mondta: ennyi maradt. Akkor értettem meg, hogy korán fel kell nőnöm” – idézte fel a teniszcsillag, hozzátéve, hogy a nélkülözés, a bizonytalanság és a folyamatos küzdelem megtanította arra, mi az igazi kitartás.

A sportoló szerint szülei minden áldozatot meghoztak érte, hogy folytathassa a teniszt, miközben ők maguk gyakran nélkülöztek. „Anyám a család oszlopa volt, a szó legnemesebb értelmében. Négy férfi között tartotta össze a családot, miközben minden nap a túlélésért küzdött. Ő egy igazi szupernő.”

A VERSENY, A JÖVŐ ÉS AZ ALÁZAT

Đoković a fiatal generációkról is beszélt, külön kiemelve Jannik Sinert és Carlos Alcarazt, akik szerinte új szintet hoztak a teniszbe. Elárulta, hogy eleinte nem is akarta nézni a mérkőzéseiket, mert túl fájdalmas volt, de idővel csodálattal figyeli őket.

„A legjobb formájukban ők jobbak, mint én most. Ez a valóság, és ez így van rendben.”

A 24 Grand Slam-győzelem után is maradt benne ambíció, de tisztában van az idő múlásával: „Amíg játszom, hiszem, hogy nyerhetek. De már nem csak a címek hajtanak – sokkal inkább az, hogy milyen emberként maradok meg az emberek emlékezetében.”

Az interjút a nemzetközi sajtó az egyik legőszintébb és legemberibb beszélgetésként értékelte, amit a szerb bajnok valaha adott. Novak Đoković ezúttal nemcsak sportolóként, hanem emberként is megmutatta, miért tartják őt nemcsak a pályán, hanem azon kívül is példaképnek.

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT