Sör, bor, pálinka, na meg egy kis Jugoszlávia – ilyen volt az idei majális a Vajdaságban

A vajdasági ember csak kétszer iszik az évben: amikor majális van, és amikor nem. Ez idén sem történt másként.

Miután mi is, így május harmadikára összeszedtük magunkat, és vele együtt gondolatainkat, megkíséreltük összeállítani egy igazi, húsvér vajdasági majális-körképet.

Volt itt minden: sör, bor, pálinka, na meg egy kis Jugoszlávia is. De azt sem kell elfelejtenünk, hogy mi nagyon szeretjük a hasunkat, így a szaftosabbnál szaftosabb ételekről sem feledkeztünk meg. Pljeskavica, csevap, csirkecomb, szalonna, kolbász sült a rostélyokon, de a bográcsban is bőven rotyogtak a különböző pörköltek.

Kezdjük előbb a lazább programokkal…

Palicson vidámparkkal és kirakodóvásárral várták a munka napját ünneplőket. Több ezren töltötték a majális első napját itt, de a 39. hagyományos rendezvénysorozat idén két napig tartott, amit gazdag programok kísértek. A tóparti sétány mentén mintegy 70 standon kézműves termékeket és ételkülönlegességeket, valamint ajándéktárgyakat vásárolhattak az odalátogatók.

Zentán régi magyar szokás szerint májusfát állítottak május elsejére virradóra. Ez a hagyomány a természet újjászületésének szimbólumát őrzi, ugyanakkor udvarló, párosító üzenet is rejlik e szokás mögött. A néphagyományt harmadik alkalommal elevenítették fel a zentai Kertek Helyi Közösségben, ahol a gyerekek és a környékbeli lakosok együtt díszítették fel a májusfát.

Temerinben a falu környéki tanyákra gyűlnek össze az ünneplők, akik többnapos portyát szerveznek, kintalvással, és a természettel együttélve. Idén sem történt másként, szinte az összes jó állapotban lévő tanya megtelt élettel, ahol sörből, pálinkából és jó kajákból sem volt hiány. Különleges szokás még, hogy ilyenkor a májusozók előszeretettel látogatják meg „tanyaszomszédukat” egy-két itókára, és sokszor akár egy napra is ott tudnak ragadni.

Na de ha majális, akkor irány a szabadkai Mini-Jugoszlávia!

Jugoszlávia szelleme élt és élni fog – vallják a Mini-Jugoszlávia park alapítói és rendszeres látogatói. Az átmeneti eső ellenére már a délelőtti órákban is sokan megjelentek a parkban. Vladimir Duvnjak, Kúla: „Ma érkeztünk, az idősebb fiunkat hoztuk magunkkal, a sakkverseny miatt, és először vagyunk itt. Nagyon tetszik, gyönyörű a természet, rengeteg gyerek van itt, sok a fiatal, akik sakkal foglalkoznak, és ez nagyon tetszik nekünk.”

Sokan most jöttek ide először, de többen évek óta visszatérő vendégei a parknak, és itt töltik a majálist. Marijan Zubelić, Szabadka: „Körülbelül tíz éve járok ide, minden évben eljövünk, bár nem vagyunk kint sokat, de két-három órát mindig eltöltünk itt, valamit megeszünk, valamit megiszunk.” – írja a Pannon RTV.

Az idei majális a lehető legmegfelelőbb időpontra esett, mivel Szerbiában egészen jövő hétfőig!!! munkaszüneti napok vannak, hiszen most hétvégén van az ortodox húsvét.

Kiemelt fotó: Pannon RTV
Egyéb fotók: Facebook, Pannon RTV, Szabad Magyar Szó

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT