Mint sok más csata, a Zentánál lejátszódó is csupán része volt egy hosszú háborúnak, amely az ütközet pillanatában már 14 éve dúlt. A háború 1683-ban tört ki, amikor is az Oszmán Birodalom immár sokadszorra támadta meg fő ellenségét, a Habsburg Monarchiát. A török hadak egyenesen a Habsburgok birodalmának fővárosa felé, Bécs irányába vonultak és ostrom alá vették. 71 nap véres ostrom után megérkeztek a német fejedelemségek és a lengyel király, Sobieski János seregei, akik lecsaptak a várost ostromló török hadrendekre, akik nagy veszteségeket elszenvedve kénytelenek voltak visszavonulni. Fontos kiemelni, hogy ez volt az Oszmán Birodalom utolsó próbálkozása Bécs elfoglalására.
HABSBURG DIADAL ÉS TÖRÖK REVANS
A pápa közbenjárásának köszönve létrejött a Szent Szövetség, melynek tagjai a Habsburg Monarchia, Lengyelország, Velence és később Oroszország voltak. Ezek az európai keresztény hatalmak évről évre egyre súlyosabb csapásokat mértek a törökökre, fő céljuknak ugyanis nemcsak a magyar királyi korona területeinek felszabadítását, hanem a török Európából való teljes kiűzését tekintették. Eleinte e terv megvalósítása nem tűnt teljesen lehetetlennek, hiszen a bécsi győzelmet követő néhány évben a Habsburg császár és szövetségesei felszabadítják Budát, majd Nagyharsánynál (amely a történelembe a második mohácsi csataként vonult be) az oszmán szultán seregei ismét csúfos vereséget szenvednek, melynek következtében elveszítették a Magyar Királyság központi területeit. Mi több, a császári csapatok 1688-ban Nándorfehérváron is kiűzték a törököket és egészen Szkopjéig vonultak.
Ekkorra azonban I. Lipót, a Habsburg uralkodó seregét kezdte kimeríteni a több éven át tartó harc a törökkel, amit tovább súlyosbított a háború kiújulása nyugaton, Franciaországgal. Ilyen körülmények közepette a Szent Szövetség serege kénytelen volt kivonulni a Balkánból és védelmi pozíciókat felvenni a Száva és a Duna mentén. Kihasználva az alkalmat, a törökök a háború ezen szakaszában ismét átveszik a kezdeményezést, ellentámadásokat indítanak és megpróbálják visszaszerezni az elvesztett magyar területeiket.
SAVOYAI JENŐ – A MÁSODIK TÖRÖKVERŐ
Az utolsó és egyben legjelentősebb ilyen ellentámadás 1697-ben történt, amikor II. Musztafa szultán személyes vezetésével hatalmas, mintegy 130–150 ezer főnyi hadsereg indult útnak, hogy a Tiszán átkelve mélyen benyomuljon Magyarországra. Ezzel szemben Lipót császár a seregek vezetésével Savoyai Jenő herceget bízta meg, aki mindössze harmincnégy éves volt, ám a hadművészet rendkívüli érzékével és gyors döntéshozó képességével már ekkor kiemelkedett a kor katonai vezetői közül. Jenő herceg 1684-től kezdve négy magyarországi hadjáratban is részt vett, majd azt követően nyugaton a francia és az olasz harctéren parancsnokolt, mígnem a császár hívására visszatért, hogy megvédje az országot a töröktől.
Parancsnok elődeivel ellentétben Jenő herceg a támadást tekintette a legjobb védelmi stratégiának, ezért amikor hírszerzőitől megtudta, hogy a török sereg Zentánál állomásozik és pontonhidat (kisebb folyami hajók – sajkák – összekapcsolásával) épít a Tiszán, az ifjú parancsnok jól tudta, hogy az ellenség a folyó átkelése közben a legsebezhetőbb. Ezért nem vesztegette az időt, seregét gyorsított menetben Zenta felé vezényelte és villámgyors támadást indított.
Szeptember 11-én, a délutáni órákban a császári csapatok zárt alakzatban, a tüzérség és a lovasság összehangolt alkalmazásával rontottak rá a folyón átkelni próbáló oszmán seregre. A török katonák soraiban kitört a teljes pánik, ugyanis Savoyai Jenő tüzérségével szétlőtte a hidat, aminek következtében a szemtanúk állítása szerint rengeteg török lelte halálát a Tiszában. Az ütközet rövid idő alatt teljes mészárlásba torkollott: a feljegyzések alapján 20–30 ezer török katona veszett oda, és habár a szultánnak sikerült elmenekülnie a csatából, számos magas rangú tiszt, sőt maga a nagyvezír is elesett az ütközetben.
A ZENTAI CSATA ÖRÖKSÉGE: FORDULÓPONT KÖZÉP-EURÓPA TÖRTÉNETÉBEN
A győzelemnek Európa-szerte visszhangja volt, Savoyai Jenő pedig Hunyadi János példájára második törökverőként vált ismertté. A győzelem ünneplése természetesen Bécsben volt a legfényesebb. Az öntödék emlékérmeket bocsátottak ki a császárt és az ifjú parancsnokot dicsőítve (Zenta nevének említése az érméken pedig helytörténeti szempontból külön fontossággal bír). A diadalra való megemlékezést mi sem bizonyítja jobban, mint a város központjában álló diadaloszlop, amelyen a következő felirat olvasható: „Vienna ad Zentam Servata 1697.” (azaz Bécs Zentánál megmenekült 1697-ben), valamint Bécs óvárosában a ma is Zenta nevet viselő utca.
A zentai csata jelentőségét nem pusztán a katonai eredmény adta, hanem a tágabb politikai kontextus is. Az Oszmán Birodalom e veresége után gyakorlatilag elveszítette a kezdeményezést Közép-Európában, és kénytelen volt tárgyalóasztalhoz ülni. Két évvel később, 1699-ben sor került a béke megkötésére Karlócán, amely alapvetően átrajzolta a térség politikai térképét. A béke értelmében a Magyar Királyság túlnyomó része (vele együtt Erdély, valamint Horvát- és Szlavónország, továbbá Bácska és Szerémség egy része is) Habsburg uralom alá került, ezzel másfél évszázados oszmán fennhatóságnak vetve véget. Ez a rendezés nemcsak Magyarország számára volt sorsfordító, hanem az Oszmán Birodalom hanyatlásának kezdetét is jelezte, hiszen a Porta ekkor először volt kénytelen tartós és jelentős területi engedményeket tenni Európában.
A bécsi háború lezártával a török többé nem tudta komolyabban veszélyeztetni a magyar területeket, noha tény, hogy a Bánság (mai nevén Bánát) az Oszmán Birodalom fennhatósága alatt maradt, és csak mintegy másfél évtizeddel később szabadult fel.
Savoyai Jenő hírneve a zentai diadallal szilárdult meg végleg, és a Habsburg Monarchia egyik legkiemelkedőbb hadvezérévé vált. A győzelem ugyanakkor lehetővé tette, hogy a Habsburg uralom megszilárduljon a Magyar Királyságban, ami hosszú távon hozzájárult a központi hatalom megerősödéséhez, a birodalmi integrációhoz és a 18. század folyamán kibontakozó modernizációs folyamatokhoz. A csata emlékezete a magyar és a közép-európai történelemben ma is egyfajta szimbolikus cezúrát jelöl: a török uralom vége és egy új korszak kezdete közé állítható mérföldkőként. Ekképpen a zentai csata messze nemcsak egy helytörténeti esemény, hanem fontos részét képezi mind a magyar, mind pedig az egyetemes európai történelemnek.
