Világos Adriana gerelyhajításban, Bácsi Virág pedig rúdugrásban nyert aranyérmet a szerbiai női felnőtt országos bajnokságon Kraljevón. Adriana mögött Bede Borbála az 5. ,Dorkó Réka pedig a 7. helyen zárta a versenyt gerelyhajitásban.
Világos Adriana az utolsó hajításának köszönhetően nyerte meg az aranyérmet, ugyanis mindvégig Marija Vučenović vezetett 61,10 méterrel. A vajdasági gerelyhajító a hatodik kísérletében mindent beleadott és végül 62,45 méterre dobta a gerelyt, ami elegendő volt az első helyhez.
– Ez az egyik nehezebb verseny volt, amin részt vettem. Rosszul kezdtem, de a végére elégedett vagyok, mivel az utolsó kísérletem úgy sikerült, ahogy szerettem volna. Nem úgy teljesítettem ahogyan szerettem volna, de abban a pillanatban mindent beladtam. Lelkileg nagyon kimerültem, ez egy hosszú szezon. Marija nagyszerűen teljesített ma, így ez egy remek verseny volt. – fogalmazott a kishegyesi atléta.
Adriana klubtársa Bácsi Virág is aranyérmet szerzett, méghozzá új egyéni csúccsal végzett az első helyen rúdugrásban. Így két kishegyesi atléta is aranyéremmel térhetett haza az ob-ről.