A trópusi hőség az elmúlt időszakban jelentősen megnövelte az áramfogyasztást Szerbiában, amelyhez leginkább a klímaberendezések használata járult hozzá.
Dragan Rakić, az Elektromreža Srbije fő diszpécsere az RTS-nek nyilatkozva elmondta, hogy az elmúlt mintegy húsz napban a napi fogyasztás körülbelül 15-20 százalékkal nőtt a tavalyi év azonos időszakához képest. Kiemelte, hogy a rendszer a magas hőmérséklet és a vízerőművek csökkentett áramtermelése ellenére is stabil maradt.
Dragan Rakić rámutatott, hogy idén a hőhullám valamivel korábban kezdődött, ami az áramfogyasztás növekedését eredményezte.
„Jelenleg napi szinten körülbelül 92-95 gigawattóra fogyasztást mérünk, míg június 26-án elértük az eddigi legnagyobb napi fogyasztást, amely 98,5 gigawattóra volt. Ez még mindig nem éri el a tavalyi nyári csúcsot, amikor július 17-én abszolút rekordot jegyeztünk fel, 105,8 gigawattórát” – hangsúlyozta Rakić.
Hozzátette, hogy a legtöbb áramot a nagyvárosok, így Belgrád, Újvidék és Niš területén használják. A hogy a magas hőmérséklet miatt az emberek éjszaka sem kapcsolják ki a klímaberendezéseket, sem otthon, sem a munkahelyeken.
Az áramellátásról szólva Rakić kiemelte, hogy a helyzet stabil, noha a kedvezőtlen vízrajzi helyzet negatívan befolyásolja a vízerőművek termelését, de az áramtermeléssel összességében nincs gond.
Rakić elmondta, hogy a rendszer felügyelete folyamatos, és állandóan azon dolgoznak, hogy a hálózat megbízhatóságát magas szinten tartsák. Hozzátette, hogy felkészültek a viharokra és más időjárási veszélyhelyzetekre is, amelyek általában a tartósan magas hőmérsékletek után következnek be.