Marosvásárhelyen adott interjút a Krónikának Orbán Viktor miniszterelnök, aki a Kincses Előd temetésére érkezett Erdélybe. Az interjúban a külhoni magyarság támogatása, a magyar–román kapcsolatok jövője, a közelgő magyarországi választások, valamint az ukrajnai háború is szóba került.
A látogatás apropóját Kincses Előd temetése adta, akiről a miniszterelnök úgy nyilatkozott: „harcostárs volt, akit államhatárok sem választhattak el tőlünk”. Orbán szerint Kincses bátor ember volt, aki mindig a közösség érdekét nézte, még akkor is, ha ezért üldöztetés járt.
A külhoni magyar közösségeknek juttatott támogatások kapcsán Orbán Viktor határozottan kijelentette, hogy ezek nem tekinthetők „ajándéknak” vagy kegynek, hanem a magyar állam kormányzati kötelességéből fakadnak.
„Aki nem érti, hogy miért kell támogatni az erdélyi nemzetrészünket, az itteni közösségeket és iskolákat, azon én nem tudok segíteni” – mondta a miniszterelnök, hozzátéve: ez nem ideológiai vagy pártpolitikai kérdés, hanem nemzeti felelősség. Mint fogalmazott, „kétszer kettő az négy”, hiszen száz éve kisebbségi létben élő magyar közösségekről van szó, akiknek a túléléséért minden nap küzdeniük kell.
Orbán szerint azok, akik kritizálják az iskolákra, óvodákra, templomokra adott támogatásokat, vagy azt mondják, hogy ne jusson pénz a határon túli magyar diákoknak, nem értik a magyar nemzet lényegét. „Aki azt mondja, hogy ne adjatok pénzt a határon túli magyaroknak, az nem tudja, mit beszél, vagy annyira másik világban él, hogy jobb, ha másról beszélünk vele” – mondta.
A miniszterelnök hangsúlyozta: a magyar állam nem egyszerűen „támogat”, hanem nemzeti kormányként felelősséget vállal a teljes magyar nemzetért, amely nem ismer határokat. „Határa az országnak van, a nemzetnek nincs” – fogalmazott, hozzátéve: ő is egy nemzetrészhez tartozik, mint dunántúli ember, éppúgy, mint az erdélyi magyarok.
Orbán szerint ez nem egyoldalú segítségnyújtás. A határon túli közösségek is hozzájárulnak az anyaország gyarapodásához – például a Románia és Magyarország közötti kereskedelmi többlet egy részét az erdélyi magyarok állítják elő. Ezért a miniszterelnök úgy véli: ideje elfelejteni, hogy „ajándékról” vagy „jótékonyságról” lenne szó, és helyette világosan kell látni: ez nemzeti ügy és kormányzati kötelesség.
A választásokkal kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy a Fidesz felkészült, és „egészséges, történelmileg megalapozott önbizalommal” vág neki a kampánynak. Ugyanakkor kizárta, hogy változás várható a határon túli magyar állampolgárok választójogában.
Végül a háborús helyzetet értékelve kijelentette: „Ez nem a mi háborúnk”, Magyarországnak távol kell tartania magát a konfliktustól. Orbán szerint az európai vezetők háborút akarnak, miközben az Egyesült Államok békét keres. Hangsúlyozta: Magyarország célja, hogy kimaradjon a háborús helyzetekből, és a béke oldalán maradjon.
A teljes interjú a Krónikaonline.ro oldalán olvasható: Krónika.
Archív fotó: Bodnár Patrícia / Index