A Magyar Nemzeti Tanács idén nyáron is megszervezi hagyományos szerb nyelvi tanfolyamát középiskolás diákok számára, amelynek célja, hogy segítse a vajdasági magyar fiatalok zökkenőmentes beilleszkedését a szerbiai felsőoktatásba. A képzés elsősorban azokat a harmadikos középiskolásokat célozza, akik 2025 őszén a negyedik osztályt kezdik meg, és Szerbiában kívánják folytatni tanulmányaikat.
Képzés a biztosabb jövőért
A nyelvi felkészítőt a Magyar Nemzeti Tanács ösztöndíjprogramjának részeként valósítják meg, amely 2012 óta nyújt támogatást a továbbtanulás előtt álló fiataloknak. A programhoz idén is csatlakozhatnak azok a felnőttek is, akik Magyarországról tértek haza munkavállalás után, és szeretnék fejleszteni szerb nyelvtudásukat.
Több helyszínen is elérhető
A tanfolyamra 2025. július 7. és 18. között kerül sor, és a következő településeken zajlik majd: Szabadka, Magyarkanizsa, Zenta, Ada, Óbecse, Topolya és Temerin. Legalább nyolc jelentkező esetén új helyszínek megnyitására is sor kerülhet.
A résztvevők a kurzus előtt szintfelmérő tesztet írnak, amely alapján kialakítják a megfelelő tudásszintű csoportokat. A szintfelmérő 2025. június 27-én lesz, a jelentkező által megjelölt helyszínen.
Két részes intenzív képzés
A 80 órás képzés két részből áll: az első két hétben napi négy tanórában tantermi foglalkozásokon vesznek részt a diákok, ehhez a tankönyveket ingyen biztosítják. Ezt követően július 21-től a tanfolyam második szakasza következik: a résztvevők beköltöznek az újvidéki Európa Kollégiumba, ahol bentlakásos nyelvi tábor keretében folytatódik a képzés – szállással és étkezéssel együtt, szintén díjmentesen.
Jelentkezési határidő: június 13.
A tanfolyam teljesen ingyenes. Jelentkezni 2025. június 13-áig lehet az oktatas@mnt.org.rs e-mail címen vagy a +381 24 524 534-es telefonszámon.
A program a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága támogatásával és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. közreműködésével valósul meg.