Mutatjuk, ő a grazi mészáros, aki tíz embert agyonlőtt egy iskolában – fotó

Kedden Ausztria történetének legsúlyosabb támadása történt egy grazi iskolában a második világháború óta: egy 21 éves volt diák megölt tíz embert, majd magával is végzett. A 21 éves Artur A.-ról, a grazi gyilkosról most először közöltek képet.

Kiszivárogtak az első fotók a grazi tömeggyilkosról, aki tíz ember életét oltotta ki, mielőtt öngyilkos lett. A 21 éves Arthur A. egy videóüzenetben kért bocsánatot az anyjától, mielőtt borzalmas tettét végrehajtotta – írja a Magyar Nemzet.

a fiatal férfi két tanteremben és az iskola több emeletén nyitott tüzet pisztollyal és sörétes puskával. A fegyverek legálisan voltak a birtokában. 

A vérengzés után öngyilkosságot követett el az iskola egyik mosdójában. 

A dokumentum szerint Artur A. megbukott a hatodik osztályban, és másokat hibáztatott emiatt. A levélből úgy tűnik, tettét bosszúból követte el. A rendőrség egy nem működő csőbombát is lefoglalt, valamint az anyjának küldött búcsúvideót – írja a Kronen Zeitung.

Elbúcsúzott a szüleitől. A búcsúlevélből azonban nem lehet indítékra következtetni, ez további vizsgálatok tárgya

– mondta el Franz Ruf, az osztrák belügyminisztérium közbiztonsági igazgatója az ORF közszolgálati televíziónak.

A grazi mészárlás áldozatai

grazi tragédia – a legfrissebb rendőrségi tájékoztatás szerint – során a helyszínen 14 és 17 között fiatalok vesztették életüket, hét lány és három fiú, egy lengyel fiú kivételével mindannyian osztrákok. Egy súlyosan sebesült tanárnő a kórházban halt meg. Tizenegy – 15 és 26 év közötti – sebesültet továbbra is a grazi klinikán ápolnak, szerdai információ szerint stabil állapotban. A sebesültek közül nyolcan osztrákok, ketten románok, egy pedig iráni állampolgár.

Íme a fotó a gyilkosról:

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT